Vélemény

Varga Viktor ismét reagált Kulcsár Edina dalára: „Nem kérek elnézést, tényleg sz*r”

Létrehozva: 2022.10.18.

Varga Viktor igyekezett tisztázni a nézeteltérést, amit korábbi véleményével generált, ám ettől maga a vélemény kicsit sem változott.

Még január elején jött ki Kulcsár Edina első saját dala, ami újdonsült szerelme, Varga Márk, azaz G.w.M segítségével készült, és amiben a szépségkirálynő mély érzelmeiről énekel.

A szerzemény megosztó volt a közönség körében: egyesek imádták, másoknak egyáltalán jött be.

A hírességek közül is többen véleményezték Kulcsár Edina elénekelt vallomását, Varga Viktor egyenesen lapunknak beszélt a dal hallgatása közben felmerült érzéseiről.

Hogy mit gondolok arról, hogy az emberek előszeretettel fogyasztják a sz*rt?

Ez nem egy újkeletű dolog. Szerintem már legalább tíz éve észre lehet venni, hogy az a kelendő, ami gagyi. Nem szólok bele. Nyilván az énekelhet, aki csak akar, de attól még, hogy valaki kitalálja, hogy énekelni fog, attól még nem lesz énekes. Bartók és Kodály most rendesen forog a sírjában. Valahol náluk állhatott meg a nép zenei tanítása – nyilatkozta korábban a Borsnak az énekes.

A kendőzetlen véleménynyilvánítás úgy fest, G.w.M-hez is eljutott, a hétfő esti Párharcban ugyanis kiderült: az eset tüskét hagyott benne. Nem is kellett sokat várni a nézeteltérés tisztázására, Viktor a villába való érkezése után szinte azonnal nekiállt megbeszélni a dolgokat, majd így szólt:

Tudod, miért nem fogok elnézést kérni? Mert valójában tényleg sz*r.

– zárta magyarázatát az énekes.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748597_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiakadtak a közutasok, a hazai autósok tömegesen csinálják ezt a havas utakon - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22706_resized.jpg?avcount=1702001412
origo.hu

Nem hiába próbálkozott Neymar is a szuperszexi brazil röplabdázónál - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747166_auto_resized.png
metropol.hu

Nem sikerült a mutatvány, roncsból mászott ki Jákob Zoli – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747232_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Trágyával borították be a közigazgatási épületeket az elégedetlen gazdák + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747773_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Omlós, illatos és ellenállhatatlan: ünnepi narancsos-mandulás keksz egyenesen Szicíliából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749551_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt a vége – elválnak Meloni és Salvini útjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22704_resized.jpg?avcount=1702001412
origo.hu

Mocskos szexuális életéről mesélt Drew Barrymore (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747869_auto_resized.jpg
astronet.hu

Decemberi kínai horoszkóp 2023 – csodás változásokat hoz a Patkány hónapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702001412
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22162_resized.jpg?avcount=1702001412
life.hu

Súlyos következményekkel járhat, ha nem alszod ki magad(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1702001412
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MG9JPC8eZhwojmhTuiATOwNskMThXuiDLacgL8NRJ3A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmOTM2ZTk0ZDZkNzQyYjJhNTIxNjU3N2QyYWQxMjFi.jpg
EXKLUZÍV

"Ezer apró pillanatban hiányzik!" – Két éve, hogy elment az Omega legendája: így van most Mecky özvegye és lánya

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/8-wKNYsrNxU9QquQQLbmNtIVgNm4HivQhjKUu6hzkUs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhYWI5YWZmZTMwODQ1MGI4MmRiZmU1NTdjZWUxOTk2.jpg
DURVA

Horrorfilmbe illő pillanatok: foghúzás közben lyukadt ki Tóth Janka arcürege