A közönség 2017 után láthatja újra a produkciót, amelyet az idén 94. születésnapját ünneplő színésznő az elmúlt négy évtizedben mintegy 350 alkalommal adott elő. Csernus Mariann saját szerkesztésű estjét a tervek szerint a 2022/2023-as évadban három alkalommal láthatja a Bethlen Téri Színház közönsége - olvasható a teátrum MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A közleményben idézik a Pesti Magyar Színház művészének a közönséghez címzett levelét, amelyben azt írta: valaki felhívta a figyelmét arra, hogy 2017 óta nem játszotta a Vizsolyi Bibliát, sem a Magyar Színházban, ahol 2006-ban újra bemutatta, sem másutt. Most felkérték rá, hogy újból játssza, három alkalommal - ezúttal a Bethlen téren. Mint hangsúlyozta, örül neki, mert bár október végén kilencvennégy éves lesz, a kisujjában van a teljes Újszövetség.
"A Bibliával kelek-fekszem" - tette hozzá.
Az önálló est két részből áll, Csernus Mariann bő egy órát tölt színpadon.
A közlemény szerint a színésznő tavasz óta nem állt színpadra, de már gőzerővel készül a fellépésre; a napokban készült el új kosztümje és új képeket is késztettek róla a produkcióhoz.
Az előadást a Bethlen Téri Színház mellett Erzsébetváros Önkormányzata támogatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.