Gyász

Tragikusan fiatalon halt meg a felesége: Őszintén beszélt fájdalmáról a magyar színész

Létrehozva: 2022.08.12.

Módosítva: 2022.08.12.

Andrea egy kisfiút hagyott maga után félárván.

Egy év telt el azóta, hogy életét vesztette Urbán Andrea színésznő. Férje, Bozsó Péter tudta, hogy nem lehet segíteni élete szerelmén, és igyekezett felkészülni a legrosszabbra, ám csak most, egy évvel később érzi úgy, hogy kezd kilábalni a gyászból, és képes beszélni a történtekről. A 49 éves édesanya egy fiatal fiút hagyott maga után félárván.

Éveken át hősiesen küzdött Andi, de a végén már fel voltunk készülve az elvesztésére. Nehéz volt az elmúlt egy esztendő, de úgy érzem, most jutottunk el oda, hogy kezdünk felállni a padlóról. Kialakítottuk a fiammal az új életünket kettesben, és meg is szoktuk azt. A család és a barátok mellettünk állnak, mindenben támogatnak, segítenek minket. A szüleim szerencsére még fiatalok, jó erőben vannak, most ők a legnagyobb támaszaim. Ha napközben vagy esténként dolgoznom kell, azonnal jönnek, hogy vigyázzanak az unokájukra, amiért nagyon hálás vagyok nekik – nyilatkozta a színész a Blikknek. Hozzátette: a történtek feldolgozásában gyermeke és a munkája adta a legtöbb erőt.

Bármennyire is magam alatt voltam, apaként muszáj volt összeszednem magam, hiszen a fiamnak szüksége van rám 

– vallotta be Péter.

Szerencsére jó a kapcsolatunk, barátok is vagyunk, így mindig minden jó és rossz dolgot meg tudunk beszélni. Tudom, hogy teljesen nem lehet pótolni az édesanyját, de érzelmileg igyekszem minden szeretetet és törődést megadni neki. Ő és a munka segített a történteket feldolgozni. Én olyan ember vagyok, aki nem tud pihenni, akkor érzem magam jól, ha dolgozhatok, ez az én terápiám – tette hozzá.

Bozsó Péter, akit a legtöbben a South Park Stanjének magyarhangjaként, illetve a Jóban rosszban Szlávik Jenőjeként ismernek, elmondta: a 16 év után megszűnő sorozat óta is rengeteg megkeresése van.

Sajnáltam, amikor kiderült, hogy véget ér a sorozat, mert nagyon szerettem a karakteremet és a stábot is, de nem estem kétségbe, hiszen mindig is voltak munkáim, és ez azóta sem változott. Először azon gondolkodtam, hogy szeretnék rendezni, de végül úgy hozta az élet, hogy most a szinkronmunkákra került a hangsúly. Emellett persze, játszom néhány darabban is. Azért is szeretek színész lenni, mert nagyon sokrétű ez a szakma, és váltogatni lehet, hogy éppen melyik szegletét űzöm.

Fotó: Comedy Central/Magócsi Ildikó

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745340_auto_resized.jpg
origo.hu

Rékasi Károly állapota súlyos, orvost hívtak hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701957620
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ha a te mobilodon is ezt csinálja, téged is megfigyelnek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746731_auto_resized.jpg
vg.hu

Vlagyimir Putyin repülőgépét Szu-35S vadászgépek kísérték Abu Dhabiba és Rijádba videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701957620
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744979_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az egyik legnagyobb élelmiszerbolt is bezár december 24-én

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701957620
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701957620
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701957620
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/3bsPh568yqEpT6YQ6NBGKUQYavFXQCps-3JbPMlTgeM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhZWY3NzdjMGJjZTQyZjRhOGNiZWQ2MjgyMmRkYTRj.jpg
Dráma

„Nem kicsit kapott frászt a családom” – Rékasi Károlynak mérlegelni kellett: elveszíti lábát, vagy feladja a Farm VIP versenyt