
Dévényi Tibor februárban töltötte be a 75. életévét, mégsem adta át még magát a jól megérdemelt nyugdíjas éveknek. A nyáron sem volt még „szabin”, folyamatosan dolgozott.
– Hamarosan Hévízen lesz egy fellépésem, gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal, így már előtte egy héttel leutazom, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. A pihenés után a fellépéssel zárok. A csend, a nyugalom a legfontosabb számomra. Keszthelyen, a Balaton partján fogunk lakni, kiülök egy fa alá, nézem a vizet, vagy olvasok, nekem ez a kikapcsolódás. Annyi bulit csináltam, annyit jártam a Balatonra, ezek ilyenkor mindig eszembe jutnak, és jó felidézni a szép emlékeket – kezdte a Borsnak a lemezlovas.
Tibi bá végig dolgozta az elmúlt hónapokat, szinte minden fesztiválon találkozhatott vele a közönsége.
– A Campuson, a EFOTT-on is hatalmas bulit csaptunk.
Múlt hétvégén is három fellépésem volt, tele vagyok munkával. De ennek én nagyon örülök.
Közben csinálom a rádióműsoromat, változatlanul itthonról próbálom irányítani a dolgokat. Úgy vagyok már én is, mint ahogy Aradszky Laci volt 80 évesen, ha felkérték fellépni, mindig azt mondta, nagyon köszönöm, boldog vagyok, hogy gondoltak rám, de egy esetben lennék boldogabb, ha mindjárt le is mondanák – viccelődött.
– Ez egy nagy mondás, mert én is boldog vagyok, amikor hívnak az ország minden pontjára, viszont ha ránézek a térképre, hogy Mátészalkáig el kell jutnom ebben a nagy melegben, már annyira nem vagyok földobva. Mindettől függetlenül csinálom, nekünk ez a munkák. Ha nincs az a baj, ha van, az is probléma, de természetesen a visszaigazolás, hogy még mindig szükség van az emberre, sok örömet ad. Ameddig egészségi állapotom megengedi, csinálni fogom. Ha pedig már majd nem megy, Korda Gyurival megyünk twisztelni – fűzte hozzá.
Dévényi Tibor tavaly árulta el, hogy idén hivatalosan is összeköti az életét a párjával. A Borsnak most elmondta, titokban fogja kimondani a boldogító igent.
– Tervezzük, de egyelőre még nem tudjuk a pontos dátumot.
De ha megnősülök, értesítem a sajtót egy mondatban: a nyilvánosság teljes kizárásával megnősültem.
Ettől több részletet nem szeretnék erről majd megosztani. Nem egy negyvenéves férfi vagyok, betöltöttem a 75-öt. Tizenhárom éve vagyunk együtt, a mi esetünkben már nem arról szól a házasságkötés, hogy összekötjük egy lakodalommal, és az ismerősökkel és barátokkal hatalmas bulit csapunk. Úgy gondolom, ez a mi magánügyünk – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.