Születésnap

Ma 75 éves Dévényi Tibor: „Nagy terveim már nincsenek”

Bors

Létrehozva: 2022.02.11.

Hetvenötödik születésnapját tölti Dévényi Tibor. Mindenki Tibi bácsija a Borsnak mesélt arról, milyen tervekkel vágott neki a nagy napnak, és a beszélgetés alkalmával egy kicsit nosztalgiáztunk élete fontosabb momentumaiból.

Forrás: Bors

Hetvenöt éves lett a Három kívánság, a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb gyermekműsorának házigazdája, Dévényi Tibor. Születésnapja alkalmából a régi időket idéztük fel Tibi bával.

A műsor tizenhat éve alatt huszonkét országban teljesítettem kívánságot, 73 világhírességgel, 1200 kérést. Nagyon nagy élmény volt számomra, élveztem minden percét. Egészen a pici vágyaktól az egész komoly kívánságokig mindent igyekeztem teljesíteni. Sok emlékezetes pillanatot őrzök, amik könnyeket csaltak a szemembe – kezdte a Borsnak. – Ilyen, amikor egy Down-kóros kisgyermeket összehoztam a hupikékkel, az a szeretet, ahogy ölelte, nagyon megható volt, csakúgy, mint amikor egy kisfiú a kameráink előtt evett életében először banánt. Így voltam Geszti Petivel is, amikor egy mozgássérült kisfiúval lement a Velencei-tóra horgászni – mesélte.

Tibi bá egész kiskorától fogva imádott szerepelni. Fotó: Bors

Dévényi Tibor még csak 9 éves volt, amikor négyszáz gyerek előtt mesemondó versenyt nyert Parádsasváron, de sokkal korábbra tehető, amikor már szeretett „szerepelni”.

Hároméves korom óta intenzív az életem mondta nevetve. – Már akkor is azt mondták nekem, hogy „Tibike, gyere bohóckodjál”. Én pedig csináltam. Nemrég találtam egy olyan, pici kori fotót magamról, melyen egy pöttyös labdával pózolok. Ki gondolta volna, hogy egyszer ennek ilyen jövője és jelentősége lesz – fűzte hozzá.

Tibi bácsi azt is elárulta, mivel telt az évfordulója.

– A barátaimmal voltam ebédelni. Egy előünneplésen is túl vagyok, a kedvenc óbudai éttermemben Krúdy Gyula asztalánál ülhettem és a híres halászlevet ettem. Erre az ebédre mondtam, hogy a gyomor és a lélek egyszerre lakott jól. Egyébként engem nem érdekelnek az évek! Hetvenöt évesen nagy terveim már nincsenek, dolgozom folyamatosan. A Retro Rádió nagyon dübörög, továbbra is itthonról vezetem a műsoromat az erre a célra kialakított kis stúdiómban. Persze rendkívül hiányoznak a fellépések, remélem, az idei nyár sokkal jobb lesz, mint a tavalyi, és szeretném a születésnapi bulimat majd a fesztiválokon, a Campuson és az EFOTT-on megünnepelni – mondta.

Húszévesen is már mikrofon mögött állt. Fotó: Bors

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420311
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139547_auto_resized.jpg
life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420311
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420311
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére