Ivett tapasztalt műsorvezetőnek számít. 2017-ben kezdte el a tévézést, amikor gyakornokként kapott állást az Echo TV-nél. A legalsó lépcsőfokról indult, szerkesztők keze alá dolgozva sajátította el a szakma csínját-bínját.
Teher alatt nő a pálma
– A sportszerkesztőségben kezdtem, majd amikor összeolvadt a két tévé, szerkesztő-riporterként és hírolvasóként dolgoztam.
„Tavaly szeptemberben pedig megkaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy a Radar egyik műsorvezetője lehetek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert gyakornokként maximális támogatást kaptam a nálam tapasztaltabb kollégáktól. Mindig meghallgatták a kérdéseimet, segítettek eligazodni ebben a világban, amiért azóta is nagyon hálás vagyok„ – mondta el a Metropolnak Budai Ivett.
Azt Ivett sem tagadja, hogy a média világa kihívásokkal teli, sokszor pedig több elfoglaltsággal jár, mint akár egy irodai munka. A gyakornok évei alatt azonban megtanulta kezelni a pörgést.
– A kedvenc mondásom, amit gyerekkoromban a nagymamám is sokat mondogatott nekem, hogy „Teher alatt nő a pálma”. Ez a mondat azóta is az élet minden területén motivál és átsegít a nehezebb kihívásokon is.
Működik az ötéves terv
A műsorvezető világéletében szeretett célokat kitűzni maga elé, amiket apránként meg is valósít.
Céltudatos embernek tartom magam, ha valamit elhatározok, akkor előbb vagy utóbb megvalósítom. Nem vagyok az a típus, aki minden év elején éves tervet készít, inkább négy-öt évre előre tervezek. Természetesen a hivatásom terén is akad olyan feladat, olyan műsortípus, amire vágyom, de babonás ember lévén erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni – fogalmazott a Hír TV arca.
A jóga mindig segít
A sport gyerekkora óta Ivett életének szerves része. Többféle mozgásformát is kipróbált az évek során, de ami mostanában a legjobban kikapcsolja és egyben feltölti, az a jóga.
– Jógázni hetente többször is van időm, illetve a kiskutyámmal sokat futok, mozgok, amit ő is igényel. Amikor pedig a szüleimnél vagyok, mindenhova biciklivel megyünk – árulta el a műsorvezető, aki le sem tagadhatná, mennyire szeret mozogni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.