Szabó András Csuti

Csuti barátnőjének el kellett fogadnia, nem ő az első szerelme életében

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 19. 10:00
„Az egész létem megváltozott” – mondta Szabó András Csuti, Kulcsár Edinával való szakítása után.
Bors

Január közepén jelentette be Kulcsár Edina és Csuti, hogy nem sikerült megmenteni a házasságukat, és a válás mellett döntöttek. Mindketten hamar párra leltek, míg az édesanyának G.w.M oldalán, Szabó Andrásnak az életébe is váratlanul toppant be a szerelem. Csutit mindenben megváltoztatta a szakítás, számára a legfontosabb, hogy a legjobb édesapa legyen, így a barátnőjének is el kell fogadnia, hogy csak a harmadik lehet a férfi életében. A TV2 Mokka című műsorában mesélt az új szerelméről, ahol arra a kérdésre is választ adott, ebben a kapcsolatában más-e, mint feleségével, Edinával volt.

– Kis túlzással mindenben. Az egész élethelyzetem megváltozott, az egész létem megváltozott, nekem most ma, holnap és a mindörökké a legfontosabb feladatom, hogy a legtökéletesebb édesapja legyek a gyerekeimnek. (...) Nagyon sok szép nő van Magyarországon, de nekem ez önmagában már kevés... – mondta a műsorban, ahol azt is elárulta, hogy már az elején tisztázta szerelmével, hogy el kell fogadnia, hogy egész életében csak a harmadik lehet két gyermeke mögött.

Csutiék szépen haladnak előre a kapcsolatukban, egyre többet tapasztalnak meg egymásból, ezért egyre inkább nyitottabb tud lenni a párja irányába.

– Túl vagyok már azon a meglepetésen, azon a csomagon, ami engem év elején vált. Azt hiszem ebből kilábaltam, ő pedig maximálisan partner abban, hogy folyamatosan éljünk a mának, és a jövőbe tudjunk tekinteni. (...) Nyilván, amikor az ember elkezd ismerkedni, ezt az egészet elméleti síkon prezentálja, de én tanulva az elmúlt évek hibáiból ezt nagyon gyorsan próbáltam számára úgy átadni, hogy mire lehet majd számítani – mondta.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.