Felvétel

Szexvideó készült az X-Faktor fiatal énekesnőjéről

Létrehozva: 2022.04.04.

Ferenczi Kamilla volt barátja akar bosszút állni a lányon a képsorok közzétételével.

Forrás: Fókusz

Évekkel ezelőtt kegyetlenül kihasználta volt barátja az X-Faktor fiatal tehetségét, Ferenczi Kamillát, és mialatt a lány nem volt magánál, erotikus videót készített róla. Most, hogy Kamilla a tehetségkutatónak köszönhetően nagyobb ismertségre tett szert, a bosszúból nyilvánosságra hozott felvétel újra előkerült, a képsorok pedig eljutottak az énekes barátaihoz, családjához is.

Emiatt döntött úgy Kamilla, hogy inkább kiáll a nyilvánosság elé, és a Fókusz kamerái előtt maga beszél a történtekről.

 

– Igen, én vagyok rajta azon a videón, amit mindenki küldözget nekem, a családomnak, a barátaimnak. A videóban olyan dolgot csináltam, amit minden lány csinál. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik – kezdte Kamilla, aki elárulta: 2017-ig tartott az első párkapcsolata. A videó ekkoriban készülhetett. Ő maga nem emlékszik, mikor készült, csak másnap szembesült vele.

Tudatmódosító szer hatása alatt lehettem, általa.

Kamilla akkor reménykedett benne, hogy nem lesz nagy visszhangja a történteknek. Nem is mert szólni még a szüleinek sem, főleg, hogy még kiskorú volt. Amikor azonban szakítottak, a volt barát elkezdte mutogatni a kínos képsorokat. 

Most pedig újra előkerült a videó, és sokkal-sokkal több emberhez eljutott, mint anno. Épp ezért döntött úgy, hogy inkább kiáll az emberek elé.

Végül a rendőrséget is bevonták az ügybe, miután egyértelművé vált: nem csak néhányan láthatták a korhatáros felvételt, hanem különböző csoportokba bekerülve sokkal többen, mint azt személyesen kontrollálhatnák. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/03/EtdoChrY7O5kC_sd0ki20zUPjVdpuvHl0frODWbQWNY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY4ZGMxYjYyNTYxOTRjOTViMDhhN2EwN2E3ZDc3OGIy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Könnyek közt beszélt arról a színésznő: szexvideóban vesztette el a szüzességét

Hosszú évekkel az eset után döntött úgy: felfedi, mi történt vele.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók