Celeb

„Még mindig ugyanolyan gyereknek érzem magamat, mint tinédzserkoromban”

Bors

Létrehozva: 2021.08.22.

Nem fog az idő a Fiesta egyik tagjaként népszerűvé vált zenészen, Csordás Tibin, de ő maga sem képes azonosulni a korával.

Forrás: FACEBOOK

Ha egyszer gyermeke születik vagány és fiatalos apukának képzeli el magát.

– Nem zavar, hogy hány éves vagyok, még mindig ugyanolyan gyereknek érzem magamat, mint tinédzserkoromban. Nem akarom elfogadni az idő múlását, a testem és a lelkem is küzd ellene. Talán emiatt nem látszik rajtam, hogy öregszem. De hozzájárul a fiatalos külsőmhöz, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek, amit egyben a hobbimnak is tekintek. A mai napig sportolok és odafigyelek az étkezésre. Megjegyzem, a közönség szeretete szintén segít fiatalnak maradni.

Hagyni elég teret

Feleségével, Csillával több, mint tíz éve vannak együtt és tökéletes közöttük az összhang.

– Ő megfontolt, racionális, mindent precízen akar megoldani, ezzel szemben én ösztönből döntök, úgyhogy kiegészítjük egymást. A házasságunk alapja teljesen rendben van, persze akadnak nálunk is konfliktusok, de ezek nem hagynak nyomot bennünk. Nem akarjuk egymás személyiségét megváltoztatni, hagyunk egymásnak teret. Olyannyira, hogy a zenész szakmában lévő íratlan szabály ellenére - miszerint barátnőt, feleséget nem viszünk a produkció közelébe -, mi mégis együtt dolgozunk. Csilla ebből a szempontból is helyén kezeli a dolgokat, sosem volt a fellépések vagy a munkám miatt gond közöttünk. Tíz éve vagyunk együtt, ami úgy látom, manapság már ritkaságszámba kezd menni.

Hol legyen a tetkó?

Tibinek Csillára utaló tetoválása nincs, de ha gyerekük lesz, a születési dátumát magán viseli majd.

– Annak idején a bűnözőkhöz kötötték a tetoválásokat, ma ez már teljesen hétköznapi dolog. Régen lehet, hogy kilógtam emiatt a hazai könnyűzenei közegből, de külföldön már akkor mindennapos volt. Emlékszem, sokan azt mondták, hogyan fogok majd öregen „kivarrva” kinézni... Már nem egyszerű helyet keresni egy új tetoválásnak, mert nincs rajtam olyan felület, amit szívesen tetováltatnék, de a gyermekünk születési dátumát magamon szeretném majd viselni.

Bár Csordás Ti­bor 50 éves, mostanáig nem adatott meg számára, hogy apa legyen. Párjával annak ellenére sem adták fel, hogy szülővé váljanak, hogy két babát már elveszítettek.

– Csilla kétszer is teherbe esett, de a terhesség ugyanazon szakaszában elvetélt. Az örökbefogadáson nem gondolkodtunk, a gyerekünkben saját magunkat szeretnénk viszont látni. Ha ez megadatik, annak örülünk fogunk, ha nem, akkor kettecskén éljük le az életünket. Így idősebben bölcsebb, türelmesebb apa lehetnék, ami szerintem egy jó dolog.

A rajongókhoz fordul

Tibi a fellépések mellett sem pihen, a közel múltban 2 új videót is forgatott.

– Dér Henivel és Herceg Dáviddal közösen feldolgoztunk a zenekar egyik korábbi slágerét, ami hamarosan elérhető lesz a nagyközönség számára is, de emellett önálló projektjeim is futnak. Az Angelinát követően egy érzelmesebb dallal tervezek megjelenni, melyhez a rajongók segítségét is kértem. A hétvége a fellépéseké, melyek idejét és helyszínét a facebookon és instagramon is nyomon lehet követni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel