Celeb

Űrlény akarta elrabolni Zalatnay Cinit

Bors

2021. július 7. szerda 07:00

Zalatnay Saroltát az Űrpiknik című sci-fi vígjátékban láthatjuk a filmvásznon. Az énekesnőt a Nem várok holnapig című dala miatt akarják magukkal vinni az űrlények.

– Nagyon büszke vagyok, hogy gyakorlatilag az én munkásságom szolgált a film alapjául. Megtiszteltetésnek tartom, hogy az emberek ennyire kortalannak tartják a zenémet. A forgatás jó hangulatban telt. Bár az én jeleneteim felvétele csak két napig tartott, mégis már az elején befogadott a stáb, és végig nagyon kedvesen bántak velem. Úgy búcsúztattak el, virággal hajnali kettőig tartó ünnepséggel, mint egy hatalmas primadonnát –mesélte a Metropol-nak Cini.

Felvetődik a kérdés, hisz-e abban, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

Nem konkrétan az ufókban, de abban hiszem, hogy nem csak mi vagyunk az UniverzumbanAz énekesnő hosszú kihagyás után végre visszatérhetett a színpadra is. Három koncertet adott a napokban.

– Még fel sem mentem a színpadra, már felállt a közönség, őrjöngtek és tapsoltak. Iszonyatosan megható volt, nagyon feltöltött. Éreztem, hogy hiányoztam a rajongóknak, ráadásul a hétvégén rengeteg virágcsokrot is kaptam a névnapom alkalmából. A lekötött koncertek száma még nem túl jelentős, de remélem hamarosan egyenesbe jövök – mondta a lapnak Cini.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470802_auto_resized.png
origo.hu

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19902_resized.jpg?avcount=1695478540
origo.hu

Zelenszkij akár börtönbe is kerülhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470502_auto_resized.png
metropol.hu

„Ő volt a családja büszkesége” – 27 éves korában meghalt a sztárfocista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471284_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nagy Márton: Magyarország el fogja kerülni a recessziót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471217_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szörnyű tragédia: másfél éves kislányra dőlt a tévé Becskén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471247_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kocsis Máté elárulta: ilyen főpolgármester-jelöltet indít jövőre a Fidesz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19904_resized.jpg?avcount=1695478540
origo.hu

Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470547_auto_resized.jpg
travelo.hu

Miért olyan drága minden a repülőtereken?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695478540
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: két kisgyermeke hiába várja haza a hősi halált halt rendőrt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695478540
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/p2PA2XbpeC0PEoQR8RFk-5ds-mgnCs9BSOAUxRlwlc0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTRmYTNkOGRiYTRkODE4NzA5NzRmMTY5MTNiOTZj.jpg
Életmű

Korda György: "Még nem érezzük befejezettnek az életművünket!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UtHrpB0yKxz5NxPHpTDVIk1bogGbvILc9jWwEHWThf8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4Nzc5OTQ2Y2EwMDRhZjViYTU5OWFkNWY1NGUzZDc0.jpg
Újratervezés

Óriási örömhírt jelentett be Weisz Fanni, csak úgy repes a boldogságtól!