Celeb

Itt a vége! Elköltözött Dobos Attilától a menyasszonya

Bors

Létrehozva: 2021.07.03.

Nem, hogy esküvő nem lesz, de úgy tűnik a viharos szerelem is kihűlt a neves zeneszerző és kedvese, Erzsó közöt. Az asszony hetekkel ezelőtt azért távozott a közös otthonukból, hogy felújítsa a lakását, és a jelek szerint már nem is tér vissza. 

Dobos Attila szilveszter éjjelén kérte meg a kedvese, Erzsó kezét. Az özvegyasszonyt és a zenészt a zene szeretete hozta össze, az interneten ismerték meg egymást majd az első találkozástól kezdve többé el sem akartak válni.

A kapcsolatuk különleges volt, Erzsó egészségügyi végzettségének köszönhetően nem csak a muzsikában, de a hétköznapokban is jó páros voltak. A nyolcvan éves hírességet odaadó módon ápolta a nő, nem csoda, hogy Attila úgy érezte, fülig beleszeretett, az oltár elé szeretné kísérni álmai asszonyát. A páros – akik közös dalt is rögzítettek a Youtube-on, idén, Attila nyolcvanadik születésnapján szeretett volna egybekelni, de tavasz óta egyre több akadályba ütközött a megfelelő dátum kiválasztása. A páros mindkét tagja koronavírusos lett, aztán a lezárások miatt nem lehetett esküvőt tartani, később pedig csak limitált létszámú ceremóniáról lehetett szó, ők viszont nem akartak kompromisszumokat, sok vendéges, nagy lagzit terveztek.

A lelkesedés azonban egyre alábbhagyott, és bár a páros még a múlt héten is úgy nyilatkozott, hogy nem mondtak le az egybekelésről, egyre több jel mutatott arra, hogy valami nincs rendben. A Bors két hete írt arról, hogy Erzsó lakásfelújításba kezdett, amiről azt mondta halaszthatatlan. Ezért el is költözött Attilától és azt ígérte, ahogy készen lesz, azonnal vissza megy a kedveséhez. A napok csak teltek, de nem találkoztak egymással. A zeneszerző állapota ettől romlott is, sajnos most nincs jó bőrben, az ágyból is alig tud kiszállni. Erzsóval csütörtökön beszélt a lapunk munkatársa, a nő örömmel újságolta, hogy lassan kész a lakása, és még mindig nagy a szerelem közte és Attila között, azt azonban nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor tervez visszatérni a vőlegényéhez. Péntek délelőtt ezért Dobos Attilát is megkérdeztük, hogy mit lehet tudni a kapcsolatukról, a zeneszerző pedig meglepő dolgot mondott. Ő sem tud semmit.

– Erzsó, hogy is mondjam, nagyon rapszodikus asszony, nem tudom, hogy visszajön vagy sem – nyilatkozta a Bors megkeresésére, Dobos Attila – Ő dönti el, vagy jelentkezik vagy nem. Nagyon aranyos asszony, komolyan is gondoltam a nősülést, nálam komolyabban senki sem gondolhatja – tette hozzá nevetve az eddig négyszer nősült zeneszerző – de nem tudok semmi biztatót mondani a kapcsolatunkról. Nem találkozunk, nem láttam Erzsót már régen. Új ápolónőm van, minden rendben velem. Remélem, hogy a nyáron meglátogatnak az én drága, aranyos gyermekeim, és általuk izgalmas nyaram lesz. – fűzte hozzá halkan. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel