Dobos Attila a 80. szülinapján veszi feleségül Erzsót

Dobos Attila a 80. szülinapján veszi feleségül Erzsót

eljegyzés
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 04. 04:10
Az énekes a tavalyi infarktusa után szeretett bele Erzsóba, aki nemcsak az ápolásban profi, de nagyon jól énekel is. Sírig tartó közös életet és munkát terveznek a szerelmesek.
F. Zs.

Szilveszter éjszakáján, éjfél után alig egy perccel fogalmazódott meg Dobos Attila dalszerzőben a gondolat: nem akar többé anélkül a nő nélkül élni, akinek a biztonságot, jókedvet és tulajdonképpen az életét köszönheti.

Ültem a fotelben, kettesben voltunk, és egész este csak beszélgettünk, aztán jött az éjfél, és a következő gondolat született a fejemben:

„Attila! Hülye lennél ha engednéd futni ezt a nőt!”

Ránéztem, és arra kértem, hogy legyen a feleségem – mesélte a Borsnak Dobos Attila, majd így folytatta: – Erzsót az interneten ismertem meg, egy közös ismerősünk oldalán figyeltem fel rá. Láttam, hogy vannak a You­Tube-on dalai. Isten áldotta gyönyörű hangja van – lelkendezett a dalszerző.

Akkor terveztem el, hogy egyengetni szeretném a karrierjét, így találkozóra hívtam. A közös munka mellett kezdtük egyre közelebb kerülni egymáshoz, főleg azután, hogy 2020 januárjában lábon kihordtam egy infarktust. Szükségem volt egy ápolónőre, aki állandóan velem van, mert a betegségem után sajnos visszamaradt egy állandó szédülés, így nem igazán merek egyedül ma­radni a lakásban. Erzsó ekkor költözött hozzám, hiszen az egyik szakmája ápolónő, így szerettünk egymásba. Bevallom, hogy először Erzsó külseje tetszett meg, nagyon csinos asszony, aztán megismertem a természetét is. Ő olyan kedves, segítőkész, alkalmazkodó, kellemes ember, hogy teljesen oda vagyok tőle. Én, aki megharcoltam Mary Zsuzsi tüzes személyiségével is, elhihetik, hogy mindent tudok a női lélekről, és most nagyon tudom értékelni a csendet és a nyugalmat – összegezte szerelmük történetét az énekes. Dobos Attila mellett, mint egy éve minden percben, a telefonbeszélgetésünk közben is ott ült a 2010 óta özvegyen élő asszony, Erzsó, aki szívesen mesélt az érzéseiről.

2019. május 3-án találkoztunk először a Kelenföldi pályaudvaron – mondta megdöbbentő részletességgel Erzsó. – Éliás Tibor operaénekes Facebook-oldalán pillantottam meg Attila egyik kommentjét, ami annyira udvarias, kedves és szívet melengető volt, hogy tulajdonképpen már akkor beleszerettem. A személyes ismeretségünket Attila kezdeményezte, meghallgatta a dalaimat, és közös munkára invitált, amitől majd elájultam… én és a híres Dobos Attila? Olyan volt, mint egy álom – mesélte az asszony, majd így folytatta: – Ezután pörögtek az események, jött a betegség, majd az összeköltözés, és most itt tartunk, hogy megkérte a kezemet. Megszólalni sem tudtam, csak annyit nyögtem ki, hogy igen… Talán fel sem fogtam, másnap, amikor Attila a lányainak mesélte, hogy mik a szándékai, akkor jöttem rá, hogy komolyan beszélt.

Dobos Attila és Erzsó még idén szeretnék összekötni az életüket, a tervek szerint Attila 80. születésnapján, vagy annak környékén, a budapesti Fasori református templomban. ott, ahol a zenész szülei házasodtak, és ahol a kis Attilát megkeresztelték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.