Tovább folytatja a munkáját az Éless-Szín, miután alapítója, Éless Béla, a nagy színházcsináló, tavaly év végén, 80 éves korában elhunyt. A társulat azóta is próbál, és elkezdte játszani az előadásait – járják az országot olyan produkciókkal, mint például Várkonyi András és Fodor Zsóka Keresem az uramat című önálló estje. A színház igazgatását Éless özvegye, Valler Gabriella vette át.
Mint kiderült, a néhai művész hosszú évekre előre gondoskodott a színházról és annak társulatáról.
– Még életében előkészítette a Kassai polgárokat Oszter Sándorral és Nyertes Zsuzsával a főszerepben, de sajnos már nem tudta megrendezni. A rendezést átadta Kertész Péter színész barátunknak. A másik nagy dobásunk a Valentin-nap lesz, de ezek nagyon sokat csúsztak a koronavírus járvány miatt. A Kassai polgárokat novemberben mutattuk volna be, míg a Valentin-nap idén februárban került volna bemutatásra.
– Mivel mind a két produkcióra támogatást kaptunk, úgy döntöttem, hogy Béla miatt is mindenképpen szeretném színpadra vinni. Nyilván Ő is így szeretné. Neki ezekről nagyon konkrét elképzelései voltak. Nem volt külön művészeti vezetőnk, hanem azt a szerepet is Béla töltötte be. Neki már előre 10 évre előre meg voltak a bemutatandó darabok a fejében és a dolgozószobájában. Zseniális színházcsináló volt ő – mesélte a Metropolnak Valler.
A pandémia alatt az igazgatónő online tartotta a társulattal a kapcsolatot és tartotta benne a lelket addig, míg végül a járványhelyzet lehetővé nem tette, hogy újra színpadra állhassanak. Ennek a feltételit azonban az özvegy már egyedül teremti meg.
– Korábban is a férjemmel ketten működtettük az Éless-Szín nevű magánszínházunkat, de az élet közbeszólt és a nyakamba szakadt az egész működtetése. Nagyon nehéz, ugyanis férjemmel kettőnknek is nagyon sok feladatot adott, de most így egyedül úgy érzem, hogy egy picit embertelen mennyiségü feladat zúdult rám – mesélte.
Gabriella az emlékei után kutatva, meghatottan mesélte el, milyen hatalmas összhang volt közte és a néhai férje között.
– Együtt kezdtük el a színházat, mindent tőle, a legjobbtól tanultam, kiegészítettük egymást, megosztottuk a feladatokat. Olyan értelemben nincsen gondom, hogy ne tudnám, mi a teendő, csak a munka mennyisége irtó sok. Nem panasz, csak tények, de igyekszem a legjobb tudásom szerint elvégezni a dolgokat. Remélem, Béla nagyon büszke lenne rám! Bízom benne, hogy ha lemegy a bemutató, akkor egy kicsit fellélegezhetek majd, de sok pihenés nem lesz, ugyanis szeptemberben már újabb bemutatónk lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.