Kertész Péter

null
Születési név
Kertész Péter
Művésznév/becenév
Nincs adat
Születési idő
1943. február. 10. (82 éves)
Születési hely
Budapest
Horoszkóp
Vízöntő
Magasság
178 cm
Eredeti hajszín
barna
Családi állapot
házas
Párja
Éva
Gyermekei
Dániel, Anna
Háziállat
Nincs adat
Foglalkozás
Díjak, elismerések
Életrajz

Életrajza

Kertész Péter 1943. február 10-én született Budapesten. Édesapja orvos , édesanyja műtős volt a Zsidó Kórházban. Apai nagyapja Kertész Manó Baumgarten-díjjal kitüntetett magyar finnugrista, nyelvész volt. 
Kertész Péter fiatalon, alig két évesen láthatta először édesapját, akit a Don-kanyarba hurcoltak munkaszolgálatra, majd lágerbe. A zene szeretetét és orgánumát édesapjától örökölte, aki operaénekes szeretett volna lenni, ám irányba sodorta őt az élet.

Tanulmányai

Az általános iskolai évei alatt az 1945-ben alakult Gorkij Iskola növendéke volt, amely a szovjet követségi iskolaként működött és amelynek a fasori Andrássy-palota adott helyet.
Ezt követően a Radnóti Miklós Gimnázium tanulója lett, melynek legjobb tanulójaként végzett. Ezekben az években a színjátszókör tagja lett és szavalóversenyeket nyert, nem volt kérdés számára, hogy milyen hivatást válasszon. 
1961-ben, a gimnázium befejeztével jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Békés András és Sulyok Mária osztályában tanult 1965-ig. 

Magánélete

Kertész Péter első felesége az operett szólótáncosnőjeként és koreográfusként ismert Szamosi Judit volt. 
1979-ben házasságukból megszületett, Dániel, aki azóta két unokával, Dáviddal és Rózával ajándékozta meg szüleit. 
Kertész Péter első házassága zátonyra futott.
1994-ben Kertész Péter második házasságából megszületett Anna nevű lánya, aki környezetmérnökként dolgozik az Európai Bizottságnál. 
Jelenleg harmonikus házasságban él Kertész Péter feleségével Évával újpesti otthonukban. 

Kertész Péter átveszi az aranydiplomáját 2015-ben
2015-ben volt 50 éve annak, hogy Kertész Péter színészként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, aranydiplomáját ekkor vette át
Fotó: Vadnai Szabolcs / Mediaworks Archívum

Szakmai pályafutása

Kertész Péter színész a főiskola után a szolnoki Szigligeti Színház előadásaiban szerepelt. 
1968-tól kezdődően a Fővárosi Operettszínházban játszott.
1981-ben a Népszínház falai között lépett színpadra 1 éven át. 
1982-ben csatlakozott a Nemzeti Színház társulatához. 
1989-től a József Attila Színházban szórakoztatta a nagyérdeműt. 
1990-től a Szomszédok című televíziós sorozatban Bujáki gazdasági igazgatóhelyettes szerepében volt látható. 
1991-től ismét visszatért a Nemzeti Színházba.
Vendégként több színházban is játszott, többek között a Karinthy Színházban, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, valamint Éless Béla társulatainak előadásaiban is, emellett népszerű szinkronszínész. 

Színházi munkáiból

Advent a Hargitán - Bódi Vencel
Az őslakó - Frank Gruber
Bridge / A nagy játszma - Dr. Dürer István
Nem válok el! - Kardos Péter
Hol van már a tavalyi hó! - Szereplő
A hülyéje - Gérome
Leszek az özvegyed - John Brocklesby ezredes
Máli néni - Novák bácsi
Ma éjjel szabad vagyok - Fülöp
Lulu - Legrand
A templom egere - Schünztl
A fogadás - Főorvos
Utószinkron - Zólyom
A revizor - Ammosz Fjodorovics Ljapkin-Tyapkin
A cigányprímás - Feri
Huzatos ház - Hauswurm Alajos
Barátom, Harvey! - Dr. William R. Chumley
A néma levente - Galeotto Marzio
Mit csinál a kongresszus? - Főtitkár
Madarak - Euripidész
A zarándoknő - Casandro
A víg özvegy - Bogdanovics
Egy éj Velencében - Centurione
IV. Henrik - Owen Glendower; Douglas
Törököt fogtunk - Fekete Demeter
A zöldnadrágos lovag - Quintana
Pathelin mester - Trubadúr
Donna Diana - Polilla
Két szék közt a pad alatt - Don Diego
A furfangos menyasszony 
A néma Levente 
A szókimondó asszonyság 
Alkonyzóna - közreműködő
Az aranykoporsó 
Az atléta halála 
Az édes teher 
Barátom, Harvey! - Dr. William R. Chumley
Bernát (...aki szalma) 
Hollywoodi mesék 
Júliusi éjszaka 
Leánder és Lenszirom 
Mezítláb a parkban - ének
Mit csinál a kongresszus? - Főtitkár
Rómeó és Júlia - Rómeó
Lóvátett lovagok - Brizon
III. Richárd - Buckingham
IV. Henrik - Douglas
Sok hűhó semmiért - Ferenc barát
Tudós nők - Vadius
A zarándoknő - Casandro
Don Carlos - Alba herceg
Cyrano de Bergerac - Christian de Neuvillette
Médeia - Kreón
Madarak - Euripidész
Homburg hercege - Kottwitz ezredes
Mindent a kertbe - Chuck
Furcsa pár - Speed
Fények és árnyak - Nathan
Akt hegedűvel - Clinton Preminger
Tizenkét dühös ember - 5. esküdt
Eszményi gyilkos - Michael Morley
Fel is út, le is út! - Fontanet
Francia szobalány - Stanley Carrington
West Side Story - Bernardo
Veronai fiúk - Proteus
My Fair Lady - Higgins
Kabaré - Cliff
Karnyóné szerelme - Lázár
Az ember tragédiája - A föld szellemének szava
Szent Péter esernyője - Kupeczky; Püspök
Kétszemélyes tragédia - Férfi
A szélmalom lakói - Pongrádi Ágost
Ahogy tesszük - Haver-Barát
Az állam én vagyok - A herceg
Fehér ló avagy Duna-party kocsmológia - Dr. Györköny
Az utolsó padban - Kopasz
Csárdáskirálynő - Feri bácsi
Marica grófnő - István; Zsupán
Violetta - Jelpigyifor
Dohányon vett kapitány - Hannibál
Robin Hood - Ralf
Én és a kisöcsém - Kelemen Félix
Négyen pizsamában - Didier
Piros karaván - Bánó
A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak - Bruno
Knock out - Tom King; Hamlet Kitchinson
Egy fiú és a tündér - Kurrah
Péntek Rézi - Carlo
Csíksomlyói passió - Krónikás
Az ünnep - Nagyapa
Az udvari kalap - Őrtiszt
Képzelt beteg - Le Foch, orvos

Film- és sorozatszerepei

1960 - Két emelet boldogság
1966 - Fügefalevél
1968 - Bors - Hanák
1969 - Őrjárat az égen - Szilasi
1970 - Házasodj, Ausztria!
1970 - Magasiskola
1970 - Pajkos diákok
1971 - Ászja
1972 - Hekus lettem
1973 - Téli sport
1973 - Árpád, a cigány
1973 - Megtörtént bűnügyek - Gál főhadnagy/százados
1974 - Árpád, a cigány
1974 - Utazás a Holdba
1977 - Illetlenek
1978 - Földünk és vidéke
1978 - Küszöbök
1979 - Bóbita
1979 - A világ közepe
1980 - Gyilkosság a 31. emeleten
1982 - A tenger
1982 - Szerencsés Dániel
1983 - Linda
1986 - Csak a testvérem
1987 - Zsarumeló
1987 - Víkend za milión
1987 - Utazás az öreg autóval
1987 - Randevú Budapesten - Tóth Sándor százados
1988 - Öld meg a másik kettőt!
1990 - A főügyész felesége
1990 - Szomszédok - Bujáki gazdasági igazgatóhelyettes
1992 - Sose halunk meg - orvos
1992 - Maigret
1994 - Újévi vigasságok
1994 - Patika
1996 - A vízcsepp kivájja a követ - narrátor
1997 - A miniszter félrelép
1998 - Ámbár tanár úr
2001 - Csocsó, avagy éljen május elseje!
2004 - Világszám!
2008 - Kupé - közreműködő
2012 - Magic Boys
2013 - Borgiák
2015 - X Company
2018 - Napszállta
2019 - Foglyok
2022 - Az unoka
2022 - Blokád
2023 - Az almafa virága
2023 - Drága örökösök – A visszatérés

Szinkronszerepeiből

1933 - Krisztina királynő
1940 - Érik a gyümölcs
1959 - Ben-Hur - Júda herceg
1964 - Robbantsunk bankot!
1970 - Tetthely
1971 - Kalózok háborúja
1975 - Napsugár fiúk
1975 - Száll a kakukk fészkére - Washington ápoló
1977 - A híd túl messze van
1978 - Félénk vagyok, de hódítani akarok
1983 - A holtsáv
1987 - A szépség és a szörny - Atya
1989 - Bűvös pillanatok - Troy Gardner
1990 - Nagymenők - Vinnie
1990 - Total Recall – Az emlékmás
1994 - A két Lotti
2002 - Nyomtalanul
2004 - Boston Legal – Jogi Játszmák
2007 - A cukorbáró
2008 - Kedves ellenség
2008 - Tiltott szerelem
2009 - Vad szív
2010 - A csábítás földjén
2012 - A szív parancsa
2013 - Cédrusliget
2014 - A cipőbűvölő
2016 - Mavi szerelme
2017 - Isztambuli menyasszony
2019 - A fiúk
2019 - Tőrbe ejtve - Alan Stevens
2020 - Gyilkos tudat - Vezető technikus
2020 - Kőgazdag - további magyar hang
2020 - Mrs. America: Gloria - George McGovern
2020 - Mrs. America: Shirley - George McGovern
2020 - Mrs. America: Reagan - további magyar hang
2020 - Ott rám találsz - Seamus
2020 - Ragadozó madarak - Doki
2020 - Rifkin fesztiválja - további magyar hang
2020 - Miss Scarlet and the Duke: Inheritance - Herr Hildegard
2020 - Miss Scarlet and the Duke: Deeds Not Words - Herr Hildegard
2020 - Miss Scarlet and the Duke: Memento Mori - Herr Hildegard
2020 - Miss Scarlet and the Duke: Cell 99 - Herr Hildegard
2020 - Snow Hollow farkasa - Hadley seriff
2021 - A gördeszkás lány - további magyar hang
2021 - Amerikába jöttem 2. - Jaffe Joffer király
2021 - Diabolik - további magyar hang
2021 - Az egér legjobb barátja - további magyar hang
2021 - Élj a mának! - Önmaga
2021 - Feketedoboz - további magyar hang
2021 - France - további magyar hang
2021 - Nyolcvan nap alatt a Föld körül – 1. rész - Grayson
2021 - S.W.A.T. – V/3. A David 27-es - Daniel Harrelson, Sr.
2021 - Tűzzel írva - további magyar hang
2021 - Az újonc – III/1. rész - Paloma bíró
2022 - 13 ördögűzés - Arte professzor
2022 - Az ajánlat – 1. rész - Carlo Gambino
2022 - A boxbajnok – Jem Belcher élete - Lord Ashford
2022 - Cyberpunk: Edgerunners – 2. rész - további magyar hang
2022 - Démoni fény - Clark
2022 - Ducika kalandjai – I/6. rész - Luis
2022 - Az igazság ára – I./1. rész - Marvin Beedleman
2022 - King – Egy kis oroszlán nagy kalandja - Max
2022 - A lányok a hátsó sorból – 1. rész - további magyar hang
2022 - A másik nővér - Sam Martinez
2022 - Nyugalomra ítélve - Edmond Van de Wer
2022 - Sisu - Narrátor
2022 - Stasi – Állambiztonsági komisztérium - további magyar hang
2022 - Szökevény: Carlos Ghosn különös esete - Yoshimichi Hara
2022 - A tettek embere - további magyar hang
2023 - A három testőr: D'Artagnan - De Monfort
2023 - Mr. Monk utolsó esete - Dr. Neven Bell
2023 - Reményteljes karácsony - Frank
2023 - A saját utadon - Aytac Kültür
2023 - V generáció – I/1. rész - Rich Brinkerhoff professzor
2024 - Anyai ösztön - további magyar hang
2024 - Srácok a strandon - Scooter
2024 - Szerencsés nyertesek - René

Rendezése

Márai Sándor: Kassai polgárok

Díjai, elismerései

1976 - Jászai Mari-díj
2016 - Aase-díj

 

Bors lexikon
EZEN A NAPON SZÜLETETT
NEKI IS EZ A HOROSZKÓPJA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.