Celeb

Csodálatos ajándékot kapott születésnapjára Harsányi Gábor

SM

2021. június 16. szerda 10:30

Csodálatos ajándékot kapott a születésnapos Harsányi Gábor. A 76 éve Kossuth-díjas színművésznek megérkezett harmadik unokája. De nem csak ez okoz számára örömet, hiszen egy héttel ezelőtt sikeres szemműtéten esett át, és hamarosan visszatér a színpadra.

Forrás: Saját

Június 15-én ünnepelte születésnapját Harsányi Gábor. A Borsnak elárulta, szebb ajándékot kapott a sorstól, mint amit remélt.

Boldog vagyok, mert egy igazi fiú babát, a harmadik unokámat kaptam születésnapom alkalmából, a kisebbik lányomnak megszületett az első gyermeke – mesélte elérzékenyülve. – Bár ő még nem lehet velünk, de jelképesen a gyönyörű tortámból félretettünk egy szeletet neki is. A családdal a legnagyobb szeretetben, örömben és nagy beszélgetések közepette töltöttük el a délutánt – mondta.

A színművész egy héttel ezelőtt esett át szemműtétjén, melyből egy sorozatot is készített közösségi oldalára.

Fontosnak éreztem, hogy erről beszéljünk. Az autóbalesetek magas számban az idősek miatt következik be, mert ha még a reflex jól is működik, a látásunk már nem a régi. Nekem is feltűnt, hogy kissé homályosan látok, felkerestem az orvost, és kiderült, mindezt a szürke hályogom okozza. Túl vagyok a beavatkozáson, majd egy hónap múlva a bal szememen is ugyanezt a műveletet végre kell hajtani – mesélte.

Bár rutin műtétnek számít, mégis nagy izgalommal vállalata a beavatkozást.

Először eltávolítják a szemlencsét, majd egy újat tesznek a helyére. Ahogy ez kitisztul, nagyjából egy hét múlva helyreáll a látás, nekem tökéletesen sikerült. Nagyszerű orvosom van, remek, biztos kézzel – mondta nevetve. Hamarosan mindkettő jó lesz, és már csak egy szemüvegre lesz szükségem, ami a rövidlátásomat javítja.

Harsányi Gábor már nagyon várta a korlátozások enyhítését, most gőzerővel és izgalommal készül a nagy visszatérésre, azonban rengeteg kérdés foglalkoztatja.

Egy éve nem álltam a közönség előtt. Nem tudom, hogy onnan folytatódik-e majd, ahol abbahagytam, milyen lesz a fogadtatás, nem félnek-e az emberek egymástól, hogy fognak ülni maszkban, mennyire zavarja őket majd a műsor élvezetében. A saját darabjaimmal, szabadtéri színpadon fogok játszani. Beindul az üzem, de izgulok! Gyönyörű életművem van, de remélem, hogy még valami szépet alkothatok.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási hátrányból jött vissza, de kiesett a férfi vízilabda-válogatott

origo.hu

Elhagyta a felesége az RTL Klub gyerekverő sorozatsztárját

borsonline.hu

Egymásnak esett Suzy és Jolly a pénz miatt, kiderült, miért

hirtv.hu

Már magánnyomozóval is beszéltek a Kispestről eltűnt fiú szülei

mindmegette.hu

Durva átalakulás: Horváth Gréta előtte-utána fotót posztolt közel 20 kilós fogyásáról

ripost.hu

Nagyon komoly döntést hozott Schobert Norbi legkisebb gyereke

astronet.hu

Júliusi horoszkóp 2022: érezhető változásokat jeleznek a bolygók

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

borsonline.hu

Erotikus fotózást vállalt be a TV2 sztárja, videó is készült közben

borsonline.hu

Megrázó részletek a Dunában eltűnt 17 éves lányról: 7 éves húga végignézte, ahogy elmerül

További cikkek

VAGYONVITA

Nincs megegyezés: Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie

Szexi

Erotikus fotózást vállalt be a TV2 sztárja, videó is készült közben