Celeb

Gyászol a gyönyörű színésznő: imádott édesapját vesztette el

Bors

Létrehozva: 2021.06.10.

Nehéz pillantokat él át az amerikai színésznő.

Forrás: Getty Images

A magánéletben és a karrierben is rendkívül sikeres Blake Lively boldogságát beárnyékolja, hogy édesapja, a szintén színész Ernie Lively a napokban 74 éves korában szívbetegségben elhunyt.

A Deadline cikke szerint az eset még egy héttel ezelőtt történt, ám a család csak most hozta nyilvánosságra a hírt. A művész már korábban is szívproblémákkal küzdött, 2013-ban komoly műtéten esett át, amikor őssejt-eljárással próbálták az elhalt szívizmát helyreállítani.

Ernie Lively nemcsak hollywood-i színész, hanem coach is volt. Tanácsaival Brittany Murphyt, Casper Van Dient és Jason Priestleyt is segítette pályája során és természetesen vitathatatlan szerepe volt abban is, hogy lánya, Blake Lively sikeres színésznő lett.

Az édesapa többek között szerepelt a Baywatch sorozatban, illetve látható volt az Amerikai Pite 2. című mozifilmben is. A gyászoló színésző legfőbb támasza most férje, Ryan Reynolds, akivel már kilenc éve él boldog házasságban és akivel három közös gyermekük született.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek