A győzelem jelével, vagyis az ujjaiból formázott „V”-betűvel tudatta ország világgal Zámbó Árpy, hogy végre őt is beoltották. A zenész az első adag koronavírus elleni vakcinát kapta meg tegnap, de láthatóan már ennek is nagyon örül, ugyanis elindult a védettség kialakulásához felé vezető úton. Öröme nem meglepő, hiszen Árpy korábban a Borsnak is elmondta, nagyon várja már az oltást, hiszen a beoltottságban látja a koronavírus-járvány végét.
Most kaptam meg az elsÅt uuuuuu
Közzétette: Ãrpád Zámbó â 2021. március 1., hétfÅ
Nem kérdés, aligha van az országban strammabb 82 éves előadó, mint Korda György, aki még a tűszúrást sem érezte, amikor megkapta a vakcina első adagját. Egyedül a vérnyomása szökött az egekbe az izgalomtól, amikor meghallotta, hogy végre mehet oltakozni.
A 84 éves Pásztor Erzsi egy oltáson van túl, a múlt héten kapta meg az első adag vakcinát. Az ország Janka nénije a Metropolnak mesélte el, hogy semmiféle mellékhatást nem érzett.
Az idén 87 éves színészlegenda, Bodrogi Gyula igazán szerencsés, ő ugyanis már mindkét dózist megkapta a koronavírus elleni vakcinából.
Schmuck Andor is megkapta a koronavírus elleni oltást, a Tisztelet Társaságának 50 éves elnöke sose gondolta volna, hogy egyszer előny lesz a krónikus betegsége. Őt az AstraZeneca vakcinával oltotta be háziorvosa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.