Botrányos fogyás: 240 kilóról kezdte, ma már kockahasat is tud villantani az ismert színész – fotó

Botrányos fogyás: 240 kilóról kezdte, ma már kockahasat is tud villantani az ismert színész – fotó

fogyás
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 12. 23:00
„Van felesleges, lógó bőr. Vannak sebek. Ez vagyok én” – írta miután megmutatta magát félmeztelenül.
Bors

Döbbenetes átalakuláson ment keresztül a például A Nevem Earl című sorozatból, illetve az Amerikai História X-ből, vagy a Wall Street Farkasából is ismert színész, Ethan Suplee.

A 44 éves férfi 240 kilós testsúlyról indult és mára ott tart, hogy a testzsírja mindössze kilenc százalék és már a kockák is megjelentek a hasán.

Csak összehasonlításképpen megmutatnánk, hogy ugyanez az ember hogy nézett ki 2016-ban.

Suplee átalakulását közösségi oldalain folyamatosan monitorozza és egy internetes podcastben pedig rendszeresen be is számol, éppen hol tart. 2020 januárjában azt tűzte ki egy jövendőbeli célként, hogy kockás legyen a hasa és egy évvel később el is jutott idáig. Idén pedig azt vette a fejébe, hogy szeretné, ha a ferde hasizmai is rendesen látszódnának.

Minden egyes diétával fogytam, amit az elmúlt 20 évben kipróbáltam, de a célom sokkal több volt annál, mint hogy súlyt veszítsek. Most az Abszolút csúcsomon vagyok. 35-40 évet töltöttem anélkül, hogy nyilvánosan levettem volna az ingemet. A bőröm lóg, vannak még hegeim is. Ez vagyok én."

– idézi a Men's Health magazin a színészt, aki a gyors fogyókúra helyett a teljesen tudatos életmódváltást választotta, és egy olyan edzésprogramot, illetve étrendet állított össze, amivel úgy fogyhat, hogy közben még az izmait is építi. A 10 százalékos testzsírt már októberben elérte, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ezt a számot még lejebb tudja tornászni.

Ám egyelőre örül annak, hogy ekkora utat tett meg és próbál boldogan együtt élni új, egészséges testében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.