Itt fogadta VV Fanni a kuncsaftjait – bírósági felvétel

Itt fogadta VV Fanni a kuncsaftjait – bírósági felvétel

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 02. 14:05
Hatalmas sötétítőfüggönyök, bőrfotel, kovácsoltvas ágy… Ebben a szobában töltötte el pásztoróráit Fanni és a vendégei.
Bors

Ahogy arról a Bors a napokban beszámolt, fordulatokkal teli volt VV Fanni gyilkossági ügyének hétfői tárgyalása, ahol szó esett többek között a celeblány millióiról, amit a lakásában találtak, az elveszett telefonjáról, egy felszáradt vértócsáról a mélygarázsban, ami alapján úgy sejthető, B. László karjaiban Fanni nemcsak ájult lehetett, hanem súlyosan vérezhetett is. A lány lakásán készült, három évvel ezelőtti helyszíni felvételeken az a szoba is jól látható, ahol Fanni a kuncsafjtjait fogadta. 

Hatalmas, földig érő sötétítő függönyök, díszes csillár, ezüstben pompázó kommódok, virágok, fekete bőrfotel, s a szoba közepén, egy óriási, kovácsoltvasból készült franciaágy. Így nézett ki Fanni hálószobája, ahol a vendégeivel töltötte az időt.

A helyszínelők mindent felvettek, és kamerával rögzítették az állapotot, ahogy a lakás Fanni eltűnése után volt, így az is jól látszik, hogy az ágya tökéletesen be volt vetve munka után, már ha ő vetette be… A dokumentumok és tanúvallomások szerint ugyanis a vádlott, B. László feltűnése előtt közvetlenül két kuncsaft is megfordult nála…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.