2016-ban – pár hét eltéréssel – két legendás volt omegás is távozott az élők sorából: Somló Tamás, aki 1964 és 1967 között fújt a csapatban, valamint a dobos Laux József, aki 1962-től '71-ig adta a tempót. Most – négy évvel a kettős búcsú után – újabb Omega-zenész hunyt el: Benkő László.
Talán már kevesen emlékeznek, de épp negyed évszázaddal ezelőtt Benkőt és Lauxot nem más, mint Friderikusz Sándor hozta újra közelebb egymáshoz – beszédes nevű – Békítő Show című műsorában.
Történt ugyanis, hogy 1994 őszén az Omega tartott egy jubileumi nagykoncertet, amin a csapat egykori dobosa nem vett részt. Az újságcikkek akkor szinte kivétel nélkül arról szóltak: a két zenész összeveszett.
– A hírnek, ahogy akkor utánaérdeklődtem, és azóta is lehet egyet s mást hallani, van valami alapja – vezette fel Fridi a műsorban a két sztárt.
Először Benkő mesélte el, hogy noha azt szerették volna, hogy mindenki legyen jelen, ez egyszerűen kivitelezhetetlen volt:
– Összeszámoltuk, és kiderült, hogy egy csomó embert meg kéne hívni, és így semmi más nem lesz, csak egy fesztivál, ahol csak jönnek-mennek az emberek – magyarázta, hozzátéve: ez eleve nem az ő egyedüli döntése volt, hanem az egész zenekaré. Elmesélte: az utolsó napig nem született tényleges döntés, hogy akkor most ki jöjjön és ki nem. – Csak közben a Laux megharagudott – magyarázta Benkő, aki gyakorlatilag a "rossz hír hozójaként" lett a dobos céltáblája.
Valahol igazat adtam neki, de mit tehettem? Egy voltam a zenekarban.
– Nem esett jól. Nem éreztem magam megbántva, csak megdöbbentő volt a dolog – idézte fel ugyanezt az esetet anno a másik fél, Laux József. Friderikusz emlékeztette a nézőket: az Omega kezdeti éveiben pont Laux és Benkő ápolta a legszorosabb kapcsolatot.
Szerencsére a két zenész láthatóan nem haragudott meg olyannyira egymásra, mint azt a külvilág hitte. Már a stúdióban is öleléssel köszöntötték egymást, és Lauxon egyértelműen látszott: nem neheztel régi barátjára.
Ráadásul a műsort egy közös zenéléssel zárta Laux és Benkő, amihez a Pa-Dö-Dö és Paudits Béla, sőt, maga Friderikusz is csatlakozott – méghozzá Kóbor szőke fürtjeit idéző parókában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.