Eltiltották az énekléstől a koronavíruson átesett Pataky Attilát

Eltiltották az énekléstől a koronavíruson átesett Pataky Attilát

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 06. 08:01
Bors

Idén már nem valószínű, hogy láthatja közönsége az Edda Művek két, koronavíruson átesett tagját, az énekes Pataky Attilát és a billentyűs Gömöry Zsoltot. Bár a kórházat az Edda zenészei már elhagyhatták, a teljes gyógyulásig még hosszú út áll előttük, az orvosok pihenőt írtak elő nekik. A legendás rockbanda frontemberének egyelőre tilos az éneklés is, kímélnie kell magát, hiszen nem olyan rég még hang is alig jött ki a torkán.

– Kezdődő tüdőgyulladásom volt, csak suttogva, fojtott hangon bírtam beszélni. Teljesen el voltak gyengülve a hangszalagjaim, de már sokat javult – árulta el a Blikknek Pataky Attila. – Két hete itthon vagyok, így még gyorsabb a felépülés, hála a feleségem és az anyósom csodálatos gyógyleveseinek. Ám mindezek ellenére az éneklés sajnos még várat magára. Most sokat kell pihennem nekem is és szerzőtársamnak is. A következő hónapokban, december végéig biztosan nyugton maradunk.

Ez is érdekelheti!

Jó hír: Hazaengedték a kórházból Pataky Attilát

Pataky Attilával sírt Bochkor Gábor

Újfajta eljárással gyógyítják az Edda koronavírusos billentyűsét

Hazaengedték a kórházból az EDDA billentyűsét – ezt üzeni a fiataloknak

Az Edda frontemberét nemcsak testileg, lelkileg is megviselte a súlyos fertőzés és a világjárvány hatásai.

– Először nagyon megijedtem, de próbálok pozitív maradni és a gyógyulásra koncentrálni, mert szeretnék minél előbb találkozni a közönséggel.

Egy zenésznek, egy énekesnek a legnagyobb félelme, hogy nem énekelhet többé. 46 éve nem volt olyan esztendő, hogy májusban ne indultam volna el koncertezni, ez egy nehéz időszak az Edda és nagyon sok zenekar életében

– tette hozzá Pataky. Elárulta azt is, hogy ő 8 kilót, Gömöry 9 kilót fogyott az elmúlt hetekben, de neki már sikerült kettőt visszaszednie. Pataky legutóbb pénteken járt vizsgálaton, és hétfőn pedig kiderült, negatív lett a teszteredménye.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.