A Saul fia főszereplője koronavírusos betegeket mosdat New Yorkban

A Saul fia főszereplője koronavírusos betegeket mosdat New Yorkban

Röhrig Géza
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 07. 14:55
Bors

Egy Facebookos beszélgetésben adott interjút a New Yorkban élő Röhrig Géza, a Saul fia című film főszereplője. Nyáry Krisztián kérdésére elmodnta, nem otthon ül, hanem mentőssegédként dolgozik, és nem is először.

– Az, hogy felhívott a volt főnököm, hogy rám is szükség van, jelzi, hogy mekkora a baj – mondta Röhrig, aki hét évvel ezelőtt körülbelül fél évig csinálta ezt a munkát. Annak idején hamar kiábrándult és csalódott, mert elég romantikus elképzelései voltak arról, hogy majd csúcsforgalomban újraéleszt valakit. Ehhez képest úgy érezte magát, mint egy áruszállító az IKEA-ból – írja a HVG

– Összesen százezer ilyen ember van, mint én, ami azt jelenti, hogy majdnem minden eddig regisztrált fertőzöttre jut egy önkéntes, ami azért elég jó. Eddig Brooklyn és Queens volt a leginkább érintett övezet, most pedig Long Island lesz – tette hozzá Röhrig.

– Tegnap három koronást mosdattunk, és persze nem pont úgy, ahogy eddig, de még megy ez a dolog. Aztán mindhárman mentek egy online temetésre – árulta el a színész, aki elmagyarázta, hogy a legközelebbi hozzátartozók a megfelelő védőfelszerelésekben ott lehetnek a sír mellett, de a résztvevők zöme előzetes bejelentkezés alapján, online vesz csak részt a temetésen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.