Celeb

Superman odavolt a budai edzőteremért

G. Sz.

Létrehozva: 2020.01.03.

Henry Cavill szerint profin bántak vele, ami a nemrég megjelent filmsorozatán is meglátszik.

Henry Cavill a Vaják című sorozat forgatása miatt 2018 októberétől több mint fél évet Magyarországon töltött, és az Entertainment Weeklynek adott interjújában többek között az is téma volt, mit tett azért, hogy edzett maradjon a fárasztó forgatás idején is.

Az angol színész kérdés nélkül kezdte el dicsérni az egyik budai edzőtermet, amit az egyik legjobbnak nevezett, ahol valaha is edzette izmait.

Megérdemlik a dicséretet, tényleg, mert baromira figyelmesek voltak velem. Először azt gondoltam, hát, biztos csak a nevem miatt teszik, de egyáltalán nem. Szimplán csak segítettek, hogy jól és gyorsan menjen a munka, hogy hamarabb hazaérhessek pihenni, mert másnap kezdődött minden elölről – mesélte a legutóbbi Superman, aki sokszor a napi 10-12 órás forgatások előtt hajnalban, vagy azok után, késő este tudta le a kötelező gyúrást, természetesen személyi edzője támogatásával.

A budai edzőterem tulajdonosa, Szedlacskó Ádám Facebook-oldalán köszönte meg Cavill kedves szavait, miszerint kevés olyan kitartó és célorientált emberrel találkozott, mint a színész, és örül, hogy részt vehettek és segíthettek a felkészülésében.

A terem egyébként már egymás után fogadja a világsztárokat, hiszen a Terminátor: Sötét végzet forgatásai alatt ott edzett Arnold Schwarzenegger és Gabriel Luna is, de a Szikla, azaz Dwayne Johnson is ott tartotta magát formában a Herkules felvételei közben, ahogy Will Smith is oda járt, amikor a Gemini Man miatt Budapesten tartózkodott. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek