Rod Stewart mindig is nagy nőfaló hírében állt, és a rocksztár életvitelét az is bizonyítja, hogy öt anyától összesen nyolc gyermeke született. A 74 éves énekes lánya, Kimberly a napokban Los Angelesben ünnepelte 40. születésnapját, és a partira négy volt párja, azaz hét gyermekének anyja is hivatalos volt. A nagy találkozásról természetesen fotó is készült, aminek közepén Stewart láthatóan elégedetten pózol.
Az énekes jobbján jelenlegi felesége, a 48 éves Penny Lancaster látható, aki két gyermekkel, a 12 éves Alastairrel és a 8 esztendős Aidennel ajándékozta meg őt, tőle jobbra pedig az ünnepelt Kimberly és a 38 éves Sean anyukája, a 74 esztendős Alana Stewart látható, aki Rod első felesége volt. A veterán rocker balján a 60 éves Kelly Emberg áll, akitől Ruby nevű lánya született, tőle balra a 47 esztendős Rachel Huntert láthatjuk, akivel két közös gyermekük van, a 27 éves Renee és a 24 esztendős Liam.
A lovaggá ütött Stewart, ahogy a fotó is bizonyítja, mindig is rajongott a szőke, modellalkatú nőkért, és három exével a mai napig jó viszonyt ápol.
– Mindannyian három percre laknak tőlem, és a gyerekek miatt a halálunkig részei leszünk a másik életének – nyilatkozta korábban a legenda.
Különös, hogy a partiról hiányzott az énekes egyik volt partnere, Susannah Hourde, akinek Rod Stewarttól született egy lánya, a ma már 56 esztendős Sarah Streeter, akit csecsemőként örökbe adtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.