Lediplomázott a világ leghíresebb zenei egyetemén Hien, aki 21 éves korában hagyta itt a barátait és családját, hogy Amerikában a világ leghíresebb – és egyik legdrágább – egyetemén, a Berklee Zenei Egyetemen tanulhasson.
– Amikor kiderült, hogy ösztöndíjasként felvettek, nem volt kérdés, hogy Amerikába költözöm. Némi időbe telt beilleszkednem, de nem bántam meg – mesélte a Borsnak a friss diplomás énekesnő, aki szerint a bostoni campust nem hiába nevezik a világ legszínvonalasabb iskolájának.
– Különleges hely, ahol teljesen otthon éreztem magam, és önmagam lehettem. Mindenféle vallású, nemzetiségű diák jár oda, és bár a tandíj hihetetlenül magas (évente 32 ezer dollár, vagyis 7,2 millió forint – a szerk.), minden ott töltött pillanat megérte.
A borsos árért cserébe a legjobb kezekbe kerülnek a diákok, és olyan világsztárokkal is összefuthatnak, mint a díszdoktorrá avatott Missy Elliot, akit a diplomaosztó koncerten Hien konferált fel.
– Nagyszerű művész, az, hogy testközelből láthattam, hallhattam, fantasztikus élmény volt. Ráadásul a színfalak mögött beszélgetni is tudtam vele. A felkonferálásom pedig annyira meghatotta, hogy könnyezett – árulta el a fiatal lány, akinek a diploma után New Yorkba vezet az útja, ahol lemezt készít, és egy zenei cégnél fog dolgozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.