Emily Ratajkowski egy szál semmiben tiltakozik a radikális abortusztörvény ellen

Emily Ratajkowski egy szál semmiben tiltakozik a radikális abortusztörvény ellen

pucér
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 17. 18:00
Bors

Mint arról korábban már a BorsOnline is beszámolt, az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét vezették be Alabama államban, ahol gyakorlatilag mindennemű terhességmegszakítás illegális innentől kezdve. Még olyan esetekben sem tesznek kivételt, ha nemi erőszakból fogan meg a magzat. A döntés gyakorlatilag mindenütt igen komoly visszhangot váltott ki, a radikális szigorú szabályozás ellen pedig több közszereplő is felszólalt.

Az ő táborukat erősíti a szupermodell Emily Ratajkowski is, aki egy hosszabb Insta-posztban fejtette ki véleményét és hangsúlyozta nemtetszését. Hogy mondanivalója minél több emberhez eljusson, üzenetéhez egy meztelen fotót is mellékelt, amit fél nap alatt közel kétmillióan lájkoltak. Sajnos - tegyük hozzá - garantáltan vannak olyanok, akik az abortusztörvénnyel mit sem törődve kattintanak a fotóra, és csupán a modell meztelen idomaiban gyönyörködnek.

Az Egyesült Államokban egyébként jelenleg több államban is komoly vita folyik az abortusztörvények szigorításáról. A közelmúltban írtunk arról az ohiói 11 éves kislányról, akinek meg kell szülnie nemi erőszakból származó gyermekét, mert a magzat első szívhangjait már észlelték - onnantól pedig a mostanában bevezetett rendelet értelmében nem lehet elvetetni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.