Fördős Zé brazil függőágyakkal seftelt 

Fördős Zé brazil függőágyakkal seftelt 

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 25. 15:30
<p>A mindig vidám, energikus gasztro­blogger élete meseszerű sikertörténet. De ahogy az lenni szokott, Fördős Zének a poklot is meg kellett járnia, hogy a csúcsra jusson.</p>
Fái

Úgy öt éve, hogy a tévénézők megismerték Fördős Zét és receptjeit. Előtte vagy tizenöt évig hiába dolgozott kitar­tóan, nem jött a siker, sőt ko­moly kudarcok ér­ték. Erről az RTL Reggelijében mesélt annak kapcsán, hogy hétfőn indul a Konyhafőnök. 

– Sok mélypont, üzleti katasztrófa volt az életemben – mesélte Zé. – Előfordult, hogy ötszáz forint sem volt a zsebemben. Agyaltam, hogyan lehet ebből a helyzetből kimászni, de azért nagyon rosszkedvem nem lett.

Vendéglátó-ipari főiskolát végzett, ezért abban az időben elsősorban cateringgel, rendezvényszervezéssel foglalkozott a családi vállalkozásban apukájával, aki szakács, pont úgy, mint a nagymamája.

– De importáltam függőágyakat is Brazíliából – mesélte a Borsnak. – Volt egy pici boltom egy budai bevásárlóközpontban, ott árultam három évig. Kijártam Brazíliába, megkerestem a gyártót, és behoztam nagy mennyiségben. Úgy rá voltam kattanva, hogy még portugálul is elkezdtem tanulni. Hoztam nyakláncokat, kerámiákat is. Megszerettem kint a churrost, ezért hoztam Brazíliából a készítésére alkalmas gépet, és fesztiválokon sütöttük a töltött fánkokat évekig.

Kalandorkodtam, próbálkoztam mindennel, ami működött egy jó ideig, aztán egyszerre tűnt el minden a lefolyóban a válság idején, 2007–2008-ban. A családi vállalkozás és minden más elbukása, és a Szárnyas Ízvadász indulása közt volt há­rom­évnyi szenvedés, amikor csak létfenntartás szintjén működtünk. Alkalmazottként dolgoztam, az öcsém is, abból fizettük a hiteleket, próbáltunk fennmaradni. 

Akkor Zé leült az öccsével, hogy kitalálják, miként éljék túl a gazdasági katasztrófát. Szerencsére édesanyja volt annyira elfogult vele, hogy azt mondja: annyira aranyos, hogy képernyőn a helye.

– Az öcsém nem szokta a nagyközönség előtt megmutatni magát, de az első pillanattól ötven-ötven százalékban mindent együtt csináltunk, ugyanakkora érdeme van a sikerünkben. Az igazi áttörést, a népszerűséget a Konyhafőnök hozta meg, ami pozitív hatással volt a saját cégére is. A Szárnyas Ízvadász blogból mára kinőtte magát egy akkora vállalkozás, hogy ha mindenkit beleszámítok, több mint húsz ember tartozik a Street Kitchen csapatba. Az igazi áttörést, népszerűséget a Konyhafőnök hozta meg. Akkora cégünk lett, hogy az öcsémmel cégvezetőként csak a meetingeken találkozunk. Olyankor megdumáljuk, hogy mi újság, aztán megyünk a dolgunkra. A a kríziskorszakban talán jobb volt a kapcsolatunk, mert többet foglalkoztunk egymással, mint most. De nem is baj, hogy a válság idején fogtunk össze, és most, hogy minden rendben, lazábbra engedjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.