Harmincéves hasonmásával állt színpadra az idén 80. szülinapját ünneplő Tina Turner

Harmincéves hasonmásával állt színpadra az idén 80. szülinapját ünneplő Tina Turner

hasonmás
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 04. 16:30
Bors

Újra meghódítja a világot Tina Turner! A tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas rocknagyi az 1970-es, 1980-as évek egyik legnagyobb zenei ikonja volt. Bár már jó néhány éve visszavonult, nem hagyja, hogy népszerűsége csökkenjen.

Musicalt írtak róla

Nemrég nagy fába vágta a fejszéjét: belement, hogy musicalt készítsenek az életéből, aminek megírásából ő is kivette a részét. Legféltettebb titkait fedte fel, és kendőzetlenül vallott Ike Turnerrel való bántalmazó, mérgező kapcsolatáról. A TINA: The Tina Turner Musical című zenés darab első bemutatója Londonban volt, Adrienne Warren főszereplésével, imádta a közönség.

Ám még ennél is nagyobb sikert aratott a műsor vasárnap, a hamburgi premierjén. A 180 milliós lemezeladással büszkélkedő rocknagyit megformáló 30 éves Kristina Love kiköpött mása volt a fiatal Tinának, aki maga is a nézők sorai között ült a produkció alatt, sőt, a show végén még színpadra is állt. Hihetetlen, de novemberben már a 80. szülinapját ünnepli, ám olyan jó formában van és olyan energiukus, hogy akár évtizedeket is letagadhatna a korából!

Tina és Kristina múltja

Kiderült: Tina és Kristina nem csak külsőre hasonlítanak: életútjukban is vannak párhuzamok, persze, néhány évtized eltéréssel. Mindketten Amerika nyugati részén nőttek fel, karrierjük templomi gospelkórusban kezdődött, felnőttként pedig Németországban éltek.

– Az egész szívemet kitárom majd a közönségnek, 150 százalékot nyújtok majd – ígérte a fellépés előtt Kristina, aki maga énekelte el a rocknagyi legismertebb dalait, köztük a Proud Mary és a The Best című számokat.

– Végtelenül örülök, hogy rátaláltunk Kristinára, erre a végtelenül tehetséges, elszánt nőre. Alig várom, hogy színpadon lássam – nyilatkozta korábban a rocklady.

Zenélés nélkül is aktív

Tina a nyolcadik ikszhez közel sem lassít a tempóból. Pedig nehéz éveken van túl: 2013-ban agyvérzést kapott, 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála, 2017-ben pedig veseátültetése volt, amihez férje, Erwin Bach német zenei menedzser volt a donor. Jelenleg Svájcban élnek, és bár Tina tíz éve nem adott önálló koncertet, mégsem lazsál: aktívan kivette a részét a musical megírásából, és állítólag önéletrajzi könyvön is dolgozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.