Házasságok és viharos kapcsolatok hozták el 2018 új sztárjait

Házasságok és viharos kapcsolatok hozták el 2018 új sztárjait

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 31. 20:00
Természetesen mint minden évben, idén is tűntek fel olyan emberek a bulvárlapok hasábjain, akikre korábban igen kevés figyelem irányult - most azonban egy csapásra a figyelem középpontjába kerültek.
Bors

5.Új luxusfeleség érkezett

A Feleségek luxuskivitelben idén a második évaddal jelentkezett, az első körben megismert luxinejek mellé így új feleség érkezett Polgár Tünde személyében. Ahogy a korábban megismert feleségek, így Tünde is egyből a címlapokra került - noha korábban ugyanúgy nem olvashattunk róla túl sokat, mint ahogy Köllő Babettékről az első évad előtt. Legutóbb a karácsony kapcsán lestünk be egyébként a luxusfeleség nem mindennapi otthonába.

4.Kolozsvári srácok a semmiből

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy rég volt olyan izgalmas és olyan sok vitát kiváltó az X-Faktor, mint idén. És itt nem csak arra gondolunk, hogy a mentorok is egymásnak estek - pedig hát Gáspár Laci nem egyszer kelt ki magából -, de arra is, hogy a verseny legjobb hangjaként emlegetett Arany Timi csak a negyedik helyig jutott, míg a döntőben kifejezetten olyan produkciók feszültek egymásnak, ahol nem elsősorban a kiemelkedő énektudás, sokkal inkább az egyediség dominált.

A versenyt végül egy fiatal rapduó, a USNK nyerte meg, akik az első pillanattól kezdve saját dalokkal léptek színpadra. Persze egyesek rögtön csalást kiáltottak - annak ellenére, hogy ők voltak az egyetlenek, akiket a mentorok is végig egyhangúan támogattak, Posztolj című - a versenyben bemutatkozott - daluk pedig egy hónap alatt négymilliós lejátszást ért el, ami nem semmi egy debütáló csapattól.

Ráadásul A Dal élő adásába is bekerültek. Ott vannak a 30 kiválasztott között - így akár még az Eurovízión is képviselhetik hazánkat 2019-ben. Így kell kérem egy csapásra elérni a sztárságot…

3.Viharos kapcsolat tette ismertté

2018 két Frida miatt is hangos volt kis hazánkban: a Magyar Nemzeti Galériában tartott Frida Kahlo kiállítás mellett ugyanis legalább ugyanennyien - ha nem többen - voltak kíváncsiak egy másik Frida, Pintér Tibor fiatal kedvesének életére.

Az ifjú lány és a lovasszínház igazgatójának kapcsolatát sokan ferde szemmel nézték, már csak a jelentős korkülönbség miatt is - Pintér maga beszélt arról, miként készítette fel szerelmét az érettségire -, de még nagyobb figyelmet kapott kapcsolatuk, amikor elértek a “se veled, se nélküled” fázisba ősszel. A legbátrabb párosban is szereplő Frida és Tibor ugyanis rendszeresen a kamerák előtt kaptak össze, egy alkalommal olyannyira, hogy Frida egy élő adás végén hülye f*sznak nevezte párját, majd kiviharzott a stúdióból.

Nem sokkal később persze már arról beszélt: akár gyereket is szülne Pintér Tibornak, majd ezt követően megint szétmentek. Úgy tűnik, végleg. Persze aztán ki tudja…

Mindenesetre nem lennénk meglepve, ha innentől Frida következő kapcsolataira ugyanolyan kíváncsiak lennének a tévénézők vagy épp az újságolvasók, mint Tibor hódításaira.

2.Gyűlnek az Insta-követők

Katona Renáta is párjának köszönhetően került a rivaldafénybe: Berki Krisztián titokban vette el új párját, Mazsi azonban már a kapcsolatuk legelején kereszttűzbe - és így a címlapokra - került. Berki ugyanis kijelentette: életében most először szerelmes. Ezen - érthető módon - alaposan kiakadt exe, gyermekének anyja, Hódi Pamela, akinek Berkihez és Mazsihoz is akadt egy-két kemény szava.

Mazsi egyébként láthatóan kezd a saját érdemén is komoly rajongótáborra szert tenni: A legbátrabb párosban is igen jól szerepeltek, Insta-oldalán pedig már több, mint 90 ezer követő sorakozott fel. (Csak összehasonlításképp: Bódi Sylvinek 92 ezer, Nánási Pálnak 95 ezer, Horváth Évának pedig 113 ezer követője van a képmegosztón.)

Persze Berki 280 ezres követőtábora még messze van, de - amint mondják - ami késik, nem múlik.

1.Másik nőként tért vissza

Az idei év nagy felfedezettje - vagy inkább mondjuk azt, újrafelfedezettje - kétségtelenül Koholák Alexa. Az egykori ÉNB Alexa gyökeresen megváltozott.

Anno egy külsőségekre, megjelenésre koncentráló, plasztikázott, műkörmös csinibabának ismerhettük meg - ehhez képest manapság sokkal fontosabbak neki a belső értékek. Mint a közelmúltban magyarázta: “Ha 70 kilós leszek, az sem fog érdekelni.”

Régi énjéhez mérten meglepő, az újat ismerve azonban logikusnak tűnik: mindenféle csinnadratta, milliós gyűrű, ünnepi forgatag nélkül mondta ki az igent párjának idén nyáron. A nála jóval idősebb Balázs egyébként nem csak a férje, de a spirituális vezetője is. Közös életükön, otthonukon egyébként örömmel osztoznak egy dögös szőke nővel, aki már szintén a férj vezetéknevét viseli.

Alexa nem csak az esküvőnek, de a Csak show és más semminek is köszönhetően került újra a figyelem középpontjába. Ugyan nem nyerte meg a műsort - ez végül Vastag Csabának sikerült -, de azért eléggé felkavarta az állóvizet őszinte, a sztárság árnyoldalait érintő vallomásaival, valamint azzal: amint véget ér a vetélkedő, kiveteti műmelleit.

Az ősszel a Borsban is többször címlapra került - és nincs kizárva, hogy még a jövőben is ott találja magát most, hogy ismét rá irányul a reflektorfény.

+1.Nem mindenkinek sikerült a visszatérés

Sajnos a nagy visszatérés nem is olyan könnyű. Szegény Szinti Boy is megpróbálkozott, hogy a csaknem másfél évtizeddel korábbi Balázs-show után ismét róla beszéljen az ország. El is ment az X-Faktor válogatójába, de végül nem jutott tovább. Csajt azért így is fogott a zenéjével. Az is valami!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.