Megújul A Nagy Duett zsűrije - íme Kasza Tibi új társai!

Megújul A Nagy Duett zsűrije - íme Kasza Tibi új társai!

Kasza Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 23. 12:20
Hamarosan indul A Nagy Duett hatodik évad, amelyben Kasza Tibor mellé két új zsűritag érkezik!
Bors

Csobot Adél, Kollányi Zsuzsi, Marcellina, Tóth Andi, Wolf Kati, Gergely Róbert, Gönczi Gábor, Horváth Tamás, Szabó Ádám és Takács Nikolas párjaikkal már elkezdték a közös munkát, hogy minél szórakoztatóbb produkcióval lépjenek A Nagy Duett színpadára. Kasza Tibi zsűritagként a hatodik évadban két új társat kap maga mellé Nagy Adri és Pápai Joci személyében.

„Én is izgatottan várom az első adást, akárcsak a színpadra lépő énekesek, hogy az amatőr párjaikról ne is beszéljek. Sosem voltam hasonló szerepben, úgyhogy nagy kihívás számomra, hogy ezúttal a zsűriszékben ülök. Azt gondolom, hogy nem árulok el titkot azzal, hogy nem én leszek a zsűri legszigorúbb tagja, inkább a humor oldaláról fogom megközelíteni a produkciókat” – mondta Nagy Adri. „Tibivel és Jocival nagyon jó viszonyban vagyunk, szerintem hasonló a humorunk is, úgyhogy biztos vagyok benne, jól kiegészítjük majd egymást.”

„Nem szeretném komolyra venni a zsűrizést, ahogy a Sztárban Sztár műsorában, itt is nagy hangsúlyt fektetek majd a humorra. A nagy pillanatokat és az erős érzelmeket persze szeretném mélyen megélni, de alapvetően buliként fogom fel a feladatot, aminek nagyon örülök. Szereplőként izgulós típus vagyok, de most nincs lámpalázam, ezúttal nem én leszek versenyhelyzetben és önmagamat adhatom” – mesélte Pápai Joci.

„A Nagy Duett a televíziós karrierem első fontos műsora, így mindig különleges marad a szívemnek, mondhatni, együtt nőttem fel a műsorral. Mindegyik zsűri más és más volt, de mindenkivel nagyon jó volt együtt dolgozni. Adrival és Jocival jóban vagyunk a magánéletben is, így biztos vagyok benne, hogy ezúttal is családias, csipkelődős, vicces lesz a hangulat, és szórakoztató pillanatokban nem lesz hiány. Alig várom, hogy elkezdődjön a hatodik évad” – árulta el Kasza Tibi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.