Erre úszott el Bea asszony 10 milliós főnyereménye

Erre úszott el Bea asszony 10 milliós főnyereménye

Gáspár Bea
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 11. 10:05
Bors

Győzikéék kapcsán szinte hetente hallani valami új - és időnként ellentmondásos - hírt az anyagi helyzetükről, amióta a NAV lecsapott rájuk. Júliusban maga Bea asszony számolt be arról: családi pótlékból élnek. Ehhez képest pár héttel később Bécs egyik legdrágább hoteljében születésnapoztak. Arról nem is beszélve, hogy Gáspár Bea hiába tarolta le a mezőnyt A Konyhafőnök VIP-ben, a botrány sokkal több figyelmet kapott, mint az ő győzelme. Erről is beszélt az Esti Frizbi felvételén.

"Meg sem tudtam élni, hogy megnyertem egy színvonalas főző műsort. Persze én ugye tudtam már az adásba kerülés előtt, de senkinek nem mondhattam el. Aztán jött a NAV-balhé, és mikorra kiderült, hogy én vagyok a győztes, már senkit nem érdekelt" - idézte Bea szavait a Ripost. Az asszony hozzátette: a támogatók szép sorjában elálltak mellőle, és a tízmilliós nyeremény sem tartott sokáig. 

"Ha nem nyerem meg, akkor az ügyvédet sem tudjuk kifizetni, hiszen a foglalások után nulla forintunk volt. Le akarták foglalni a 10 milliót, de nem vagyok gyanúsított így végül megtarthattam. Mondjuk olyan szinten ment az ügyvédnek munkadíjra, mint a szél" - mesélte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.