Nem ússza meg olcsón az augusztusi ittas vezetést az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja, Kabai László. A rendőrség kihallgatta a zenészt gyanúsítottként, majd vádemelést javasolt, az ügyészség harminc napon belül dönt az ügyben. Egy időre elfelejtheti a jogosítványát, amit azonnal, az augusztus 6-ai lekapcsolásakor elvettek tőle.
„Tájékoztatjuk, hogy a folyamatban lévő nyomozásban a rendőrség egy főt hallgatott ki gyanúsítottként, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség gyanúja miatt”– írta lapunknak a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Mint ismert, Kabai augusztus első hétvégéjén éjjel fél háromkor futott bele a rendőrökbe a Margit hídon.
Koncertről tartott hazafelé, az igazoltatáskor pedig annyira egyértelmű volt az alkoholos befolyásoltság, hogy a jogosítványát azonnal elvették, kénytelen volt „lábbusszal” hazamenni. Akkor a Borsnak elárulta, mennyit ivott, és hogy mélységesen sajnálja az esetet, noha nem gondolta volna, hogy szüksége lenne sofőrszolgálatra.
– Két korsó sör a bűnöm, ami jóval a vezetés előtt csúszott le. Fellépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört. Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben. Már csak a meleg miatt sem – mondta el akkor lapunknak.
Kabai a főváros vonzáskörzetében él, de minden Budapesthez köti, jogosítvány nélkül nehezen boldogul. Kíváncsiak voltunk, milyen ítéletre számít, de nem sikerült őt utolérnünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.