Celeb

Borzalmas hír érkezett: Benkő László rákos

Bors

Létrehozva: 2017.05.16.

Szombaton Szlovákiában lépett fel az Omega, de a billentyűk mögött nem Benkő László állt, pedig az elmúlt 55 évben egy ilyen koncertje se volt a zenekarnak.

Ahogy arról ma, azaz kedden írtunk Benkőt sikertelenül próbáltuk meg elérni hétfőn, az együttes frontemberével, Kóbor Jánossal viszont sikerült beszélnünk:

„Ezen a koncerten Laciért is játszottunk, nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudhattuk magunk mellett a színpadon. A múlt héten is, és pár órával ezelőtt is beszéltem vele, már jobban van. Hétvégére elhagyhatta a kórházat, de ma reggel vissza kellett mennie még néhány vizsgálatra.”

Azt azonban nekik se árulta el a zenész, mi a baja. Mint most kiderült, még ő sem tudta.

Az ACNews-nak sikerült elérnie Benkőt nem sokkal az orvosi látogatása után. Úgy nyilatkozott:

Bejött az orvos, és azt mondta, van egy rossz hírem meg van egy jó. A rossz, hogy maga rákos, a jó pedig, hogy a tüdejének semmi baja!

A billentyűs hirtelen nem is tudta, hogy reagáljon, de azán viccesen azt mondta a doktornak: „Nem is egy rákról beszélt, hanem többről, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak! Végül csak annyit mondtam, hogy ismerem én a rákokat, csak többnyire a Sparban szoktam velük találkozni.”

Egyelőre bent tartják további vizsgálatokra, csak remélni tudja Benkő, hogy hamarosan kiengedik, és ott lehet az Omega németországi koncertjén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444612
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444612
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről