Mint arról lapunk is beszámolt Sarka Kata Kasza Tibinek mesélte el még tavaly nyáron, hogy 2013-ban Moszkvában fel akarta szedni a leendő amerikai elnök, Donald Trump. Már szinte mindenki elfelejtette ezt a mondtatát, aztán múlt héten egy olyan dokumentum került ki, miszerint Trump moszkvai látogatása alatt hotelszobájában szexpartit tartott, ahol a pisiszex sem maradt el.
Kata története Trumpról 5:50-től:
Az két eset egybeeséséről rengeteg befolyásos hírügynökség és médium is beszámolt.
Sarka Katát a Blikk kérdezte meg az ügyben, aki azt nyilatkozta nevetve:
„Halottam én is, és megdöbbentem, hogy bekerültem a világpolitikai hírekbe. Már el is felejtettem az egészet, elképzelni sem tudom, miért tartják ezt a vicces, pár perces közjátékot ekkora sztorinak a világ hírügynökségei, lapjai, hírcsatornái.”
A szexpartiról szóló dokumentum hitelességéről egyébként komoly viták szólnak, erről itt írtunk. Kiszelly Zoltán politológus a Blikknek azt mondta, „Trump pozícióján ezek a botrányok nem gyengítenek. Még az sem ingatná meg a helyzetét, ha egy szexvideó kerülne elő”. Azért ebben mi nem lennénk biztosak…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.