Hien nem cserélné el Európát Amerikára

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 24. 09:00
Alig három hónapja költözött ki Amerikába a vietnami származású Hien, máris visszaérkezett Magyarországra egy munka miatt.
Tukacs Tekla

Amerikai egyetemen folytatja tanulmányait Hien – adta hírül a Bors még tavaly ősszel, és azóta az énekesnő álmai beteljesültek. Az egykori mega­sztáros a bostoni Berklee Egyetem campusában töltötte a nyarat, ismerkedett leendő csoporttársaival, bejárta a világ egyik leghíresebb zenei egyetemének épületeit, és még arra is volt ideje, hogy koncertet adjon az iskolában.

– Rengeteg új élmény, impulzus és kaland ért az utóbbi hetekben. Eljutottam a barátaimmal Boston legnagyobb zenei fesztiváljára, a Boston Callingra, ahol, hihetetlen módon, egy magyar lánnyal találkoztam, akivel ráadásul sok közös ismerősünk van. Rengeteg új emberrel ismerkedtem meg, köztük felsőbb éves diákokkal is, akikkel együtt töltöttem a Függetlenség Napját. Hatalmas háromnapos házibulit tartottunk, majd a tűzijáték alatt mindenki elénekelte saját országa himnuszát. Fantasztikus élmény volt! Híres, elismert zenészekkel is találkoztam, köztük a kétszeres Grammy-díjas dzsesszbőgőssel, John Claytonnal, aki órát tartott nekünk. Rengeteget tanultam tőle, hogyan zenéljünk őszintén, szeretetből – mesélte az egykori megasztáros.

– De még csak tapogatózom az új környezetben. Már megtaláltam a kedvenc ázsiai éttermeimet és boltjaimat. Amerika szuper ország, igazi multikulturális közeg, de Európát sosem cserélném el érte – mosolygott Hien, aki nemcsak a család és barátok miatt látogatott haza, egy felkérésnek is eleget tett.

– Mindent megteszek, hogy párhuzamosan működjön a suli és az itthoni karrierem. Hogy egyelőre sikerült, arra példa az Armel operafesztivál hivatalos dala, melynek én írtam a zenéjét. Nagyon büszke vagyok erre a munkára – magyarázta Hien. – Az első szemesztert a kollé­giumban töltöm. Bár nagyon ódzkodtam a közös szobáktól, de rájöttem, nincs is ennél jobb, mert így könnyebben ismerkedem. Mindennap megy a közös zenélés a csúcstechnikával felszerelt, ingyenes iskolai stúdióban, ráadásul egy szuper konditerem is van. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.