Egy fotóstól vár kisbabát Janicsák Veca

Janicsák Veca
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 05. 05:00
Még csak 25 éves, de máris babát vár Janicsák Veca. A kicsi karácsonykor érkezhet. A neme egyelőre rejtély.
Munkatársainktól

Egy kifejezetten jóképű, a húszas évei elején járó férfitől vár babát Janicsák Veca. Az énekesnő eddig sosem beszélt a titokzatos férfiről, a Borsnak azonban sikerült kideríteni, ki is a rejtélyes személy Veca életé­ben.

Ábel fotószakon végzett, különböző lapok hasábjain több képe is megjelent már, szerelmük is valószínűleg egy fotóstúdióban lobbant lángra, három éve vannak együtt. A két fiatal tavaly teljes titokban az eljegyzését is megtartotta, össze is bútoroztak, és még az idén össze szerettek volna házasodni. A közös családi fészket a két kezükkel újították fel, s szinte meg sem száradt a festék a falakon, máris megfogant a bébi. Vecával madarat lehetne fogatni, az X-Faktor felfedezettje ugyanis sosem vágyott másra, mint egy gyerekre.

– A család boldogan várja a kicsit, és egyáltalán nem lepődött meg, hogy Veca ilyen fiatalon teherbe esett. Mindig is készült az anyaszerepre, akár a karrierjét is odaadná érte – mesélte egy barát, aki szerint még nem lehet tudni a baba nemét, de az énekesnő úgy érzi, kislányt hord a szíve alatt.

Bár mit sem szeretne jobban, a kicsi miatt rendesen felborul majd Veca élete. Már csak szeptember végéig lesznek fellépései, utána visszavonul, hogy csak a gyerekre koncentrálhasson.

– Veca nagyon szívós lány, a nagy meleget és a fellépéseket is bírja pocakkal, de ősszel már lassítani fog – mondta informátorunk.

Kerestük Vecát, ám nem sikerült elérnünk. Korábbi nyilatkozatai azonban sokat elárulnak.

– A rajongók számára egyértelmű volt, hogy van barátom, sosem titkoltam, hogy kapcsolatban élek, és azt sem, hogy együtt tervezzük a jövőnket – mondta egy éve a Class FM műsorában.

Az énekesnő abból sem csinált titkot, hogy a férfi szerepel egyik klipjében:

– Nagyon jó volt a klipforgatás. A párommal meg is beszéltük, hogy jó érzés lesz, amikor az unokáink visszanézik majd, és felfedeznek benne minket – mondta akkor Veca, aki egy másik interjújában arról beszélt, hogy 25–30 éves korára családot szeretne. Ez a vágya teljesült.

– Mindennek megvan a maga ideje az életben. Még nem vagyok készen, van még mit tanulnom, de 25–30 éves korom körül családot tervezek. Ugyanakkor a karrier is ugyanolyan fontos része lesz az életemnek – mondta 2013-ban a Kiskegyednek. – Egyensúlyt kell találni a munka és a család között, de ez nem lehetetlen küldetés. Meg kell tanulni, hogyan hagyd az ajtón kívül a munkát, hogy otthon csak a családra koncentrálhass – és fordítva – magyarázta Veca.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.