Celeb

Az életével játszik Bódi Guszti

kbv

2015. július 17. péntek 05:10

Korábban infarktust kapott, most pedig újra aggasztó az énekes állapota. Nem tartja a diétát, rengeteget stresszel és dolgozik. Erősebb gyógyszereket írt fel neki az orvos.

Megdöbbentek az orvosok, amikor meglátták, milyen rosszak Bódi Guszti friss leletei. Az énekes azonban már előre tudta, bajt jeleznek a vizsgálati eredmények.

– Éreztem is, hogy megint rosszabb az állapotom – mondta Guszti. – Hat kilót híztam és fáradtabb is vagyok. Amit az orvosok mondtak, nagyon megijesztett. A terheléses vizsgálatokat egyáltalán nem bírtam, a véreredményeim is aggasztóak.

Az eddigi öt helyett hét gyógyszert kell szednie naponta, ráadásul a korábbiaknál sokkal erősebbeket.

– Vérnyomás- és cukorszint-szabályozókat kaptam eddig, de most egy szívizom-erősítő gyógyszerre is szükségem van – tette hozzá aggódva.

Hat éve már, hogy Bódi Guszti szívinfarktust kapott, most pedig újra veszélyben van az élete. Az énekes ugyanis képtelen leállni a munkával, fellépésről fellépésre rohan, a diétát és a sportot viszont abbahagyta. Felesége, a mindig gondoskodó Margó eleinte minden vidéki útra csomagolt Gusztinak megfelelő diétás ételt, de a nyári melegben a kocsiban megfonnyadt salátákat férje egy idő után nem volt hajlandó megenni, inkább benzinkutakon, gyorséttermekben állt meg harapni valamit.

– Évekig szigorúan tartottam a diétát és a fellépésekből is visszavettünk, de az utóbbi időben elhanyagoltam mindezt, belevetettem magam a munkába. A tévében is van megint rendszeres fellépésünk és nehezen mondok nemet a jótékonysági felkérésekre is, hátrányos helyzetű iskolákban tartunk előadásokat. Délelőtt
tizenegykor kezdünk, hajnalban érünk haza. A stressz és az éjszakázás tette meg a hatását: újra rosszabbul érzem magam – vallotta be a Borsnak töredelmesen Guszti, aki tisztában van vele: a vesztébe rohan.

Helyzete azért is különösen aggasztó, mert feleségével az egész nyaruk tele van fellépésekkel.

– Ezeket semmiképpen nem mondom vissza. A zene az életünk, enélkül nem tudok létezni. Várnak az emberek. Ezzel az életmóddal viszont sodródom a gödör felé. Ha ez az év lemegy, megállunk, visszaveszünk a tempóból. – ígérte az énekes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073267_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15921_resized.jpg?avcount=1686180609
origo.hu

Berki Mazsi összevissza beszél új barátjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075018_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma a tengerparton: millimétereken múlt a gyanútlan strandoló élete - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új parkot találtak a hajléktalanok az éjjeli dorbézolásra Budapesten, kár, hogy a környék élhetetlen lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073724_auto_resized.jpg
vg.hu

Csodát tett a horvát gazdasággal az euró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073059_auto_resized.jpg
astronet.hu

A sors kegyeltjei: ezek a tulajdonságok fokozzák a szerencse-faktort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074028_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ifj. Richter József szomorú vallomása: "harmincegy éves vagyok, szeretnék egy örököst"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1686180609
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15909_resized.jpg?avcount=1686180609
life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Döbbenetes állapotban vannak a Dollyéktól mentett kutyák

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/nf3GOFV4EbXYXI54Ia_Szm1ivAYe55lbFDj2vrmNPY0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyN2NhYWFmNmYwYTQ0OTI4MjFhOGVmYmUyNjM1ZGI3.jpg
ÁLLATKÍNZÁS

Döbbenetes állapotban vannak a Dollyéktól mentett kutyák

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/0y7hVKfVf6_K48p7soIojvtqSTL-hW2V1uPthFp0lLo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3ZjQ1NTI0N2I2MjRkMjdiY2Y1ZjA4ZDM1MGNjNWFm.jpg
Átok

Megátkozhatták Opitz Barbit: "hamarosan vége lesz a kapcsolatuknak"