Vukán örökségének jó néhány tárgyát pedig a jövő héten elárverezteti, a befolyt összeget jótékony célra fordítja.
– Bár a végrendeletben mindezeket rám és a lányaimra hagyta, úgy érzem, ebből engem semmi nem illet meg, csak a közös emlékek. A lányaimmal úgy döntöttünk, hogy maximum egy-egy rá emlékeztető tárgyat tartunk meg, és az ő vagyonát nem elköltjük, hanem tehetségeket segítünk vele. Ez az árverés célja – mondta a Borsnak Horgas Eszter, hozzátéve: reméli, sokan licitálnak majd.
– Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, ez méltó Vukán György életéhez és munkásságához.
Harmincnyolc tétel lesz, összesített kikiáltási áruk körülbelül kétmillió forint. És hogy milyen tárgyakról van szó? Íme, néhány: egy osztrák, XVIII. századi írószekreter 280 ezer forintos, Herendi Apponyi- és virágmintás étkészlet 60 ezer forintos, római és arab számos pozsonyi óra 180 ezer forintos, Zsolnay virágtartó konzol 48 ezer forintos, egy XIX. századi osztrák festő műve 60 ezer forintos kikiáltási áron szerepel a Nagyházi Galéria és Aukciósház katalógusában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.