Legalábbis eddig, ám hétfőtől, a Konyhafőnök második évada miatt egy órával később, fél tízkor kezdődik a napi sorozat. Ráadásul dr. Tóth tévés rendelése is megszűnik.
A Fókusz szintén sokkal korábban kezd, már 17.25-kor jönnek az érdekes sztorik. Ezt követi a Híradó, A Konyhafőnök, az Éjjel-Nappal Budapest és csak mindezek után következik Kiss Ramóna formás feneke, Berényi Miki cselszövései és Vili bácsi lumbágója. A napi sorozatok és filmek így szintén később, tíz óra után kezdődnek. Igen, még a Szulejmán is szerdán, aminek így éjfél előtt egy órával lesz vége. Ez nem éppen dolgozóbarát időpont. A Bors munkatársa ezt jelezte is a csatorna programigazgatójának.
– Ősszel, amikor a Konyhafőnök első évada ment, ugyanilyen későn adtuk a Barátok köztöt. Ez egy kipróbált formula, a sorozat nem veszít majd a nézettségéből – mondta Kolosi Péter – annak ellenére, hogy az interneten most is háborognak néhányan a rajongók közül a késői kezdés miatt. Kolosi azt is elárulta, hogy dr. Tóth szakértő véleményét nem a főzős műsor miatt kell hiányolnunk. A tévédoki műsorát eredetileg is nyolcvan adásra tervezték, ez éppen most járt le.
A Barátok közt producerétől, Rozgonyi Ádámtól is megkérdeztük, nem fél-e attól, hogy a késői időpont veszélyt jelent a nézettségre.
– Úgy gondolom, nem kell attól tartanunk, hogy a nézők elpártolnak tőlünk. Ezt többek között az is alátámasztja, hogy nem először kerül a sorozat ebbe az idősávba, és akkor is velünk tartottak. Bízunk ebben most is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.