Celeb

Nincs szerződése a Barátok közt sztárjainak

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.01.08.

Teljes bizonytalanságban telnek a Barátok közt stábjának napjai. A hírek szerint távozik a sorozat producere, és nem tudni, mit hoz a holnap.

Lázban tartja a sikersorozat stábját annak a híre, hogy Kalamár Tamás bejelentette távozási szándékát az RTL Klub és a német gyártó cég, az UFA illetékeseinek. A tévés szakma berkeiben egyébként is régóta tartja magát a pletyka, hogy a producer új kihívásokra vágyik. Ez nem lenne csoda, hi­szen a Barátok közt atyja a kezdetektől, azaz 17 éve tartja a nézettségi listák élén a műsorát, ami nemcsak örömteli, hanem fárasztó is. A Bors értesülései szerint a váltás ideje a jövő héten érkezik el.

– Nem tudjuk, mi lesz velünk, megmarad-e az állásunk, hiszen az új vezető nyilván a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, és ahogy az lenni szokott, hozza az embereit is – fogalmazta meg többek félelmeit az egyik stábtag a Borsnak. – Még a legnagyobb sztárok, Szőke Zoltán, Kiss Ra­mó­na, Várkonyi András, Rékasi Károly sem érezheti magát biztonságban. Sokunknak nincs is szerződése már erre az évre, Kalamár Tamás asszisztensével pedig a napokban közölték is, hogy nem tartanak igényt a munkájára.

Különösen idegesíti a sorozat készítőit, hogy a jelek szerint megszakad a folytonosság. Sokáig úgy tűnt, hogy a Barátok közt korábbi szereplője, Kinizsi Ottó veszi át a stafétabotot, aki pár éve már a producer segítőjeként vesz részt a mindennapi munkában, ám mostanában már egy külső személyről, valamilyen Ádámról beszélnek a stábtagok, akik egymást hívogatják azzal, ki mit tud.

A számítógép gyorsan kidobja a szóba jöhető jelöltek, Horváth Ádám, Neményi Ádám és Rozgonyi Ádám nevét. Utóbbi a legvalószínűbb, hiszen korábban rövid ideig rendezte a Barátok köztöt, ahogy a Família Kft.-t is, de hozzá fűződik a Marslakók című sorozat, amely megbukott a köztévén.

A Bors szerette volna megszólaltatni Kalamár Tamást, de nem reagált megkeresé­sünkre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750925_auto_resized.jpg
origo.hu

Pénz, fegyverek, uniós tagság - miért akar mindent odaadni Ukrajnának Ursula von der Leyen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22709_resized.jpg?avcount=1702030514
origo.hu

Dühöng Zelenszkij: Brüsszel hazudott az ukránoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748437_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750516_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Vatikán már nyolcadszor jelzi a németeknek, hogy nem oké, amit csinálnak – ennek tényleg kiközösítés lehet a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749021_auto_resized.jpg
ripost.hu

Óriási csalás a kézilabda-vb-n, a magyarokat is érinti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750675_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Európa be fog hódolni az iszlámnak – vallja a volt német kémfőnök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22720_resized.jpg?avcount=1702030514
origo.hu

Újabb részletek derültek ki Meggyes Dávid és Stana Alexanda szakításáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747869_auto_resized.jpg
astronet.hu

Decemberi kínai horoszkóp 2023 – csodás változásokat hoz a Patkány hónapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748438_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ebben a magyar városban esett a legtöbb hó - Mutatjuk a toplistát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702030514
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22162_resized.jpg?avcount=1702030514
life.hu

Súlyos következményekkel járhat, ha nem alszod ki magad(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750490_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Brutális gyilkosság Parasznyán: „A karjaim között halt meg a barátom”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/lfEx4JuKm1H9Cio_pJCckkl3zSFdXUUzemcvMtg3DgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZTA4N2Y1OTU3MDQwMDA4YjFhNzlmMGQ3OGEzNzUx.jpg
Vallomás

Molnár Gusztáv teljesen elvesztette a valóságot: Nem emlékszik még a szakítására sem

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MG9JPC8eZhwojmhTuiATOwNskMThXuiDLacgL8NRJ3A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmOTM2ZTk0ZDZkNzQyYjJhNTIxNjU3N2QyYWQxMjFi.jpg
EXKLUZÍV

"Ezer apró pillanatban hiányzik!" – Két éve, hogy elment az Omega legendája: így van most Mecky özvegye és lánya