Vajna Timi titkos szépségversenyt rendez

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 01. 05:30
Titkos partin választják meg idén a Miss Universe Hungaryt, Vajna Timi azonban a Borsnak elmondta: két év múlva az egész világ minket figyelhet.
GYLF

Nyolcvankilenc ország szépségkirálynője találkozna Magyarországon, hogy itt válasszák meg a Miss Universe legszebbjét – ez Vajna Tímea terve, akit a Bors az idei magyar döntő kapcsán keresett meg, de jóval többet árult el lapunknak. Eddig sokan abban is kételkedtek, hogy idén megválasztják a Miss Universe Hungaryt, de Andy Vajna felesége az utolsó pillanatban óriási lendületet vett.

– A szponzorok még úgy is mellettünk vannak, hogy televíziós megjelenést nem tudunk biztosítani nekik – mondta lapunknak Timi. – Andy három évre vette meg a verseny jogait: az első év a felvezetés, jövőre pedig már egy nagy televízión egy fergeteges show-val képzeljük el a folytatást, és két év múlva szeretnénk, ha a Miss Universe világversenyét itt, Magyarországon rendezhetnénk meg – magyarázta. Timi azt mondja, a versenyéről valóban keveset lehetett hallani, mert szinte sehol nem reklámozták. Ő azonban éjt nappallá téve dolgozott.

– Közel ezer lány jelentkezett az ország minden részéből, ügynökségeken keresztül kerestük a legszebbeket. Szeretnénk újra pozicionálni a versenyt és a királynői címet. Andy ötlete volt, hogy amerikai minta alapján, a döntőre csak meghívásos alapon jöhetnek a nézők. Csak egy nagyon szűk kör lehet majd jelen. Annyira exkluzív lehet, hogy még a helyszínt is igyekszünk titkolni. Természetesen az egészet rögzítjük kamerákkal, és az interneten bárki megnézheti. A színpadi fényekért, a látványért a férjem kezeskedik. Amihez hozzányúl, siker lesz. Szeretném, ha a királynőmet úgy szeretnék, mint Venezuelában szokás. Sok jótékonysági akciót tervezünk majd vele. A verseny azonban nem csak neki, az összes döntősnek ugródeszka lehet, és hozhat modellkarriert, filmszerepet. Mindenkit segíteni, támogatni szeretnénk – magyarázta Timi, aki az elmúlt hetekben csak a hajnali órákban tudott lefeküdni a teendői miatt.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.