Vajna Tímea: sosem vagyok féltékeny a férjemre

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 10. 05:30
Bemutatták a Miss Universe Hungary koronáját, amit hétfőn este érdemelhet ki egy ma még ismeretlen lány. Vajna Tímea a Borsnak elmondta: férjével azonos az ízlésük, ami a szépségeket illeti.
GYLF

Hétfő este megválasztják a Miss Universe Hungary 2014 cím gazdáját úgy, hogy – a verseny történetében először – nem láthatjuk televízión a koronázást. A licenctulajdonos, Vajna Tímea szerint ez is volt a tervük. Tegnap (kedden) sajtótájékoztatót tartottak a döntővel kapcsolatban, amelyen nemcsak Timi, hanem férje, Andy Vajna is megjelent. Az eseményen bemutatták a királynő koronáját is.

– Csaknem egy hónapon át készítették a koronát – mondta Tímea. Férje pedig arról is beszélt, hogy idén a döntőt kizárólag az interneten közvetítik:

– A licenctulajdonos azzal keresett meg bennünket, hogy szeretné, ha átvennénk a magyarországi szervezés jogát. A Miss Universe Hungary ugyanis több annál, mint hogy más versenyekkel együtt legyen megszervezve. Három évre kaptunk szerződést, jövőre szeretnénk már televízióban is közvetíteni, arra a két évre pedig már nem csak a magyar versenyt, hanem a Miss Universe World világversenyt is Budapesten rendeznénk. De már most egy olyan show-t szeretnénk mutatni, ami nem a megszokott, hanem valami teljesen új – magyarázta Vajna.

Felesége azt sem titkolta, hogy lesz meglepetés ezúttal is:

– Világsztárt is hívtunk az eseményre, de hogy ki ő, az csak hétfőn este derül ki – mondta Timi, aki egy teljesen áttetsző csipkeruhában jelent meg az eseményen.

Ezúttal sem hozták nyilvánosságra a döntőbe jutott tizenhat lány nevét, így ez feltehetően csak hétfőn este, az élő show-n derül ki.

– Gyönyörű lányok vannak, és sokan közülük még szinte tisztában sincsenek azzal, mennyire szépek. Úgy kell megtanítani nekik, hogyan járjanak, nyi­latkozzanak, annyira érintetlenek – mondta Timi, majd a Bors kérdésére elárulta: szép lányok ide vagy oda, férjében továbbra is bízik.

– Nem vagyok féltékeny Andyre. De azt elárulom, az ízlésünk teljességgel megegyezik. Ugyanazok a lányok tetszenek nekünk, szinte kivétel nélkül – magyarázta Timi, majd férje egy vicces félmondattal kontrázott: meg fiúk is!

A közös gyerekkel kapcsolatban csak annyit jegyeztek meg: kérdésünk még nem időszerű.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.