Híresen szép, és családja közismerten gazdag, azt gondolnánk, kiváló partinak számít, sorban állnak a kérők az ajtaja előtt. Oszter Alexandra mégis hosszú ideje egyedül él.
2010-ben egy külföldi fotóshoz ment feleségül, akitől egy kisfia született, de két évvel később már elvált az ír művésztől. Vajon miért van azóta is egyedül? A jelek szerint híres szülei és közmondásosan szigorú édesapja, Oszter Sándor sok udvarlót elijeszt.
– Tisztában vagyok vele, hogy sem a helyzetem, sem az, ahová születtem, nem teszi lehetővé, hogy csak úgy hipp-hopp szert tegyek egy komoly kapcsolatra – mondta Alexandra, aki őszintén hiszi, hogy mindenkinek van egy másik fele, csak meg kell találnia.
– Egy nő csak akkor boldog, ha megvan a hozzá való párja. Nem panaszkodom, mert lehetne – és köszönöm, a közösségi oldalakon rengeteg felkérést kapok –, de ez nem ilyen egyszerű. Az ember akkor boldog, ha „A párja” van mellette, nem akárki, mert annak semmi értelme. Kvalitásban, szellemben legyen a társam. Az ember tizen-, huszonévesen túl van azon, hogy testi kapcsolatokat teremtsen, később kikristályosodik, hogy a szellemek találkozásánál fontosabb nincsen. Nem azért kell valaki, hogy elszórakoztasson, mert remekül elszórakozom egyedül is – szögezte le a színésznő az FLPTV-nek adott interjúban.
Aki csak a hozománya miatt pályázna a szép színésznő kezére, nagyot csalódna, Alexandra ugyanis nem osztozik szülei gazdagságában.
– A gyermekem apja bohém ember volt, de én szeretek tervezni. Számomra fontos a tudat, hogy ki tudom fizetni a jövő havi számlákat. Talán senki nem gondolná, pedig vannak sárgacsekk-gondjaim. Sokan azt hiszik, hogy azért, mert oda születtem, ahova, nekem semmit nem kell tennem. Van egy kis kétszobás lakásom, ott nevelem a gyermekemet, és a fizetésemből élünk. Nincs semmiféle szponzorálás, de nyilván nem hagyná az apám, hogy éhen vesszünk. Nekem is mindenért meg kell dolgoznom – fejezte be Oszter Alexandra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.