Az még nem derült ki, hogy a képnek hogyan jutottak nyomára a hispán bulvárújságírók, de az igen, hogy jó pár éve festették. Abban az időben a szépséges fenség még tévés újságíróként érkezett a kubai Guadalajarába Waldo Saavedra ottani zenész-festőről portréműsort készíteni. És megtörtént, ami ilyenkor gyakran történni szokott. A készülő műsor híres-neves alanya beleszeretett Letiziába.
– Egy kicsit zsenánt volt a dolog, hisz Leti zenakarom, a Fernando egyik tagjának, nem mellesleg jó barátomnak volt a barátnője, de az érzelmeknek, mint tudjuk, nehéz parancsolni. Engem elvarázsolt – árulta el Waldo.
Elmondása szerint a részéről a szerelem őszinte és mély volt, a festményt pedig a lány szépsége ihlette, s mindig büszke lesz a művére. Akkoriban igaz, a kép nem talált nagy visszhangra, de azóta az élet nagyot változott: Letiziából királyné lett, a festményből pedig igazi érték. Ez annál is nagyobb elismerése a műnek, mert mint kiderült, anno a Fernando zenekar Nedves álmok címmel új lemezének kiadásához készült, és a borítóját díszítette Letizia pőre képe.
Apró szépséghiba, hogy Letizia királynéként szembesülve a művel határozottan állítja, hogy soha életében senkinek nem pózolt meztelenül. Valamire azonban emlékezhet a „fiatalság, bolondság” régi szép napjaiból, mert elmondta, hogy a valószínűleg fényképek alapján készült alkotás a festő fantáziájának szüleménye, mert emlékei szerint Waldo épp Kubában járta idején emléksorozatot kívánt festeni képzőművészeti eszményképeinek, Goyának és Picassónak ajánlva azokat.
Amúgy a kép – Letizia szerencséjére – nem botránkoztatta meg sem a spanyol királyi udvart, sem férjét, az ifjúkorában egyébként nagy nőcsábász hírében álló VI. Fülöpöt. Legfeljebb az volt a gond a megjelenésével, hogy azt a szerkesztők éppen azokra a napokra időzítették, amikor az új király bejelentette, hogy feleségével Ferenc pápához utazik királyi vizitre.
Változik a világ
Hogy mekkorát változott az uralkodók megítélése, azt az is jelzi, hogy Letizia aktképéből a szenzáción kívül senki sem próbált botrányt csinálni. Nem mindig volt ez így.
Anno, 1956 után például óriási skandalum lett abból, hogy kiderült, III. Rainer monacói herceg feleségéről, a szépséges szende Grace Kellyről színésznő korában meztelen képek is készültek.
Még a közelmúltban is sok francia hátán felállt a szőr Sarkozy párjának, Carla Bruninak a pikáns fotói miatt, hogy aztán a Diana hercegnőről és Kate Middletonról készült lesifotók visszhangjáról ne is beszéljünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.