Még egy éve sincs, hogy a tévéképernyőn feltűntek az X-Faktor új csapatai, de máris eltűntek, mint a kámfor. Vajon mi történt?
A döntőkből elsőként kieső P.J.Z. feloszlott, Piros Király és Jazzy külön zenél a jövőben.
– Valóban külön folytatjuk Ricsivel, de ettől még baráti viszonyban maradtunk. Egyszerűen csak más a zenei elképzelésünk – tudtuk meg Csonka Tomi Jazzytől, aki most leginkább szakácsvizsgájára készül, aztán stúdióba vonul, hogy saját számát felénekelje.
A Spirit zenekar ígéretesen indult, Sunlight című számuk sláger is lett, tavasszal a rádiók is játszották. Ám fél éve nagy a csönd Örs, Kinga és Peti körül, csupán annyit lehet tudni, hogy Kinga üzletet nyitott a Belvárosban, valamint, hogy az együttes nemrégiben koncertet adott Móron, és jelenleg új számukon dolgoznak.
A reményteljesen szereplő Like együttes tagjai viszont szétszéledtek, közülük csak Gubik Petra maradt reflektorfényben különböző színházi szerepei révén, Valiról és Szulitáról semmit sem hallani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.