Fütyül a korára a 74 éves Korda György

Balázs Klári
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 05. 07:55
Hetvennégy éves múlt tegnap Korda György, de születésnapja helyett inkább fél évszázadon is túlmutató karrierjét ünnepli. Az énekes különleges koncertsorozatba vág bele a feleségével.

Korda Györgynek tegnap volt a hetvennegyedik születésnapja, de hatalmas parti helyett kettesben ünnepelt a feleségével. – Finom vacsorával és pezsgőzéssel kedveskedett Klárika – mesél az estéjéről az énekes.

– Ennyi kis ünneplést még megérdemlek, amúgy meg ez is csak ugyanolyan születésnap volt, mint a többi. Ötvenöt év a színpadon viszont büszkeséggel tölt el, de nem tagadom, hogy nyomaszt a jövő, mert folyamatosan tűnnek fel a fiatal énekesek.

Korda György eközben úgy véli, hogy felesleges összevetni a régi és az új generáció előadóit, s próbál nem foglalkozni a korával. – Célokat tűzök ki magam elé, és igyekszem őket megvalósítani ahelyett, hogy az éveim számával törődnék – mondja.

– Szerencsére könnyű a dolgom, mert van egy csodás feleségem, aki nemcsak az életben, hanem a színpadon is a partnerem. Pont ennek köszönhetem, hogy nem kell egész évben a saját régi dalaimat énekelnem, hanem újíthatok. Klárikával az életművünk egészéből szemezgetünk az idei koncertek során – vázolta fel tervét Korda, aki szponzorok híján kénytelen volt letenni a nagyzenekaros turnéról.

– Vannak egyéb látványos show-elemek – teszi hozzá. – Egy hatalmas, harminc méteres kivetítő lesz mögöttünk a színpadon, amin régi felvételek pörögnek majd, s persze szeretnék pár ifjú előadót is vendégül látni. Be kell valljam, hogy a feleségem mellett ők tartanak még engem igazán fiatalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.