Egy musical, a Viva Forever kedvéért ismét együtt mutatkozott a világ talán legismertebb lánycsapata, a brit Spice Girls. A parádés musicalben – amelynek december 11-én volt a díszbemutatója – a fűszeres csajok legnagyobb slágerei csendültek fel, és ennek apropóján jelent meg a Spice Girls a londoni Piccadilly Színházban.
Ám egy résztvevő a Daily Mailnek elmondta: Victoria Beckham előkelő idegenként viselkedett az eseményen, és az azt követő after partin sem vegyült egykori pályatársaival.
– Noha a musical pont az együttes dalaira épül, és az egykori lánybanda barátságát dolgozza fel, Posh Spice, azaz Victoria egész este fennhordta az orrát, és ahol csak lehetett, kerülte a társait. Amikor pedig Mel B köszönetet mondott a vörös szőnyegen a musical szereplőinek, és izgalmában kicsúszott a száján: „Ez k.rva nagy volt!”, Victoria szenteskedve lesütötte a szemét, sőt eltakarta az arcát is. Ezzel mintha azt akarta volna jelezni: nem tartozik a többiek közé – magyarázta a szemtanú, aki azt is elmondta, hogy Victoria a partin is külön bulizott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.