Medveczky Ilonát beperli a rokona

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 20. 08:35
Sokba kerülhet a revüdívának, hogy azt állította: egyetlen Medveczky sem rokona, és akik az örökségre hajtanak, „hullarablók”. Zalatnay Sarolta ügyvédje is érintett a viszályban, ő is Medveczky.
szabadi

Medveczky Ilona nagy árat fizethet azért, hogy azt állította, „hullarablók veszik körül”, és jó néhányan csak azért mondják rokonának magukat, mert a házára és a vagyonára hajtanak. Medveczky Mihályt, Zalatnay Sarolta ügyvédjét felháborították a dí­va állításai, olyannyira, hogy jogi lépéseket tervez Ilona ellen.

– A Medveczky az egyik leg­ősibb magyar család. Egészen a honfoglalásig visszavezethető a családfánk, ebben Ilona is benne van, úgyhogy ez nem kívánságműsor – jelentette ki az ügyvéd. – Azt azonban minden Medveczky nevében visszautasítom, és vagyunk páran, hogy Ilona rágalmazzon, hullarablónak és haszonlesőnek nevezzen bennünket, úgyhogy becsületsértési pert indítok.

Nem csak engem, az összes Medvecz­kyt megsértette, amikor azt mondta, mi a házát vagy a tudom is én mijét akarjuk! Elárulom, hogy egyikünk sem kíváncsi a házára, sem az ingóságaira, és igazából egyikünket sem ráz meg, ha nem vesz részt a családi találkozókon.

Ő az egyetlen közülünk, aki folyamatosan a nemesi származásával kérkedik, ugyanakkor megtagadja a rokonait?! Nevetséges… Minden Medveczky rokona a másiknak, és mindannyian egyenlők vagyunk! A „testvérei” egymásnak – dohogott Medveczky Mihály. A jelek szerint az ősi família kitaszítja a feketebáránnyá lett dívát.

– Ilona apja, János az aszódi Medveczkyek közül való, ahogy én is. Ilonának egyébként volt egy féltestvére is, László, aki hosszú évekig próbálta vele felvenni a kapcsolatot, de sikertelenül. Most már sajnos nem él, de lehet, jobb is, hogy nem érte meg ezt a szégyent. Az egész Medveczky nemzetség nevében mondhatom: nem sze­retjük Ilonát, az ő viselkedése rangon aluli, és nemhogy a házára nem vagyunk kíváncsiak, rá sem.

Meg akartuk kérdezni, miként reagál a táncosnő az ügyvéd állításaira, de lapzártánkig nem tudtuk utolérni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.