Az egykori versenyző és zsűritag a Megasztár első szériája alatt habarodott egymásba, és szerelmük kiállta az idő próbáját. Olyannyira, hogy a huszonnyolc éves énekesnő már szívesen kimondaná az igent, főleg, hogy a közelmúltban legjobb barátnőjének koszorúslánya lehetett.
– Már foglalkoztat a házasság gondolata, de a lánykérésig is gondolkozom az esküvőn. Vonz, hogy elszökjünk ketten valahová, de igazából vágyom a nagy esküvőre is – mondta Dorina, aki a leánykérésig sem unatkozik.
A Mrs. Columbo együttese mellett barátnőjével, Péterfi-Nagy Évivel elindította saját főzőblogját, ahol igazi konyhatündérként láthatjuk viszont.
– Házias vagyok, nekem fontos, hogy Barnának meleg ételt tegyek az asztalra – vallotta be Dorina. – A romantikus vacsorák igenis kellenek! Hagyományos és kreált receptjeinket a blogon bárki láthatja. A szlogenünk: unokáink is főzni fogják – árulta el Dorina. A fiatal énekesnő kirobbanó formában van: diétával és sporttal leadta a felesleges kilókat, így vonzóbbnak és energikusabbnak érzi magát. A nyilvánosságtól azonban továbbra is féltve őrzi magánéletét, ami talán ezért is kiegyensúlyozott az eltelt évek ellenére is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.