Tíz évig jártak, négy évig voltak házasok, az ötödik évfordulót már nem ünneplik meg. Arról, hogy Galambos Dorina és Pély Barna elhidegült egymástól, a múlt héten értesült a Bors.
Az énekesnő a Mrs Columbo nevű női zenekarával egy – az eddigi dzsesszes hangzástól némileg idegen – popdallal debütált a napokban az MR2 Petőfi Rádióban.
Elképesztő környezetben nyaral Galambos Dorina és Pély Barna. A frissen házasodott sztárpár Floridában pihen, s ünnepli meg tízéves kapcsolatát. Fotóikat pedig feltették a világhálóra.
Galambos Dorina ősz hajjal, Pély Barna pedig kék kézzel állt kamera elé. Az énekes sztárpárt egy kreatív tervezőcsoport kérte fel a különleges fotózásra.
Pénteken a legnagyobb titokban fogadott örök hűséget egymásnak Galambos Dorina és Pély Barna. Babáról egyelőre nincs szó, pedig a szerelmesek már majd’ tíz éve együtt vannak.
A zenészpáros annyira egy húron pendül, hogy Pély Barna gyanúja szerint korábban már leélt egy életet Galambos Dorinával. Anya–lánya, apa–fia, de akár házastársi kapcsolat is lehetett.
Galambos Dorina készen áll a házasságra. A fiatal énekesnő nyolc és fél éve él együtt párjával, de Pély Barna még nem kérte meg a kezét. Az énekesnő azonban már felkészült az asszonyi teendőkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.